Erdély kalandfővárosa lenne Gyergyószentmiklós

Vágólapra másolva!
A  közeli Békás-szoros és a Gyilkos tó adta lehetőségekből kiindulva Erdély kalandfővárosaként szeretne turistákat vonzani Gyergyószentmiklós.
Vágólapra másolva!

Az erdélyi magyar lapok beszámolói szerint a kalandfővárosi meghatározás a székelyföldi város csütörtökön, Gyergyószentmiklóson megnyitott turisztikai irodája kirakatában is szerepel. Az irodát az önkormányzat, a Dancurás hegyimentő csapat és a Babeº-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozata hozta létre közös erőfeszítéssel.

Tatár Attila, az iroda vezetője szerint az önmeghatározás jól írja le azt, hogy mire is számíthat a turista, hiszen a sziklamászástól a barlangászásig, a medveleséstől a gyalogos vagy lovastúrákig számos kaland várja a Gyergyószentmiklósra látogatókat. "A kalandfőváros szó egy keret, amit most kell megtölteni tartalommal" - idézte a Krónika napilap Tatár Attilát, aki szerint nem elég, ha egy prospektusból kiderül, hogy itt lehetőség van medvéket látni a szabadban. Meg kell szervezni, hogy a turista biztonságban kijusson a helyszínre, és biztosítani kell, hogy a medve is nagy valószínűséggel megmutatkozzék a leshely közelében.

Az irodának abban lesz fontos szerepe, hogy összehangolja a városban és környékén működő kaland- és ökoturizmussal foglalkozó vállalkozások tevékenységét úgy, hogy a vendégek lehetőleg minél több időt töltsenek el Gyergyószentmiklóson, jól érezzék magukat, és visszatérjenek a városba.

Tatár Attila elmondta: Gyergyószentmiklós önálló standdal volt jelen a nemrég tartott bukaresti és budapesti turisztikai vásárokon, s számos ügynökség figyelmét felkeltette a város kínálata, de az ügynökségek konkrét programcsomagokat várnak. Ezért a közeljövőben két-három napos, egyhetes csomagokat állítanak össze a környék kikapcsolódási és kalandlehetőségeiből.