Erdei kalandpark várja a vendégeket a zalai Márokföldön

Vágólapra másolva!
Tisztán önkormányzati beruházásból, nyolcmillió forintból épült erdei kalandpark az alig ötvenlelkes zalai Márokföldön, ahol már nem ez az első turisztikai beruházás.
Vágólapra másolva!

Az Őrség és a Hetés határán található Márokföldön másfél éve határozták el, hogy a település határában található szállodakomplexum révén befolyó idegenforgalmi adóból a turizmust szolgáló központot hoznak létre - vázolta az MTI-nek az előzményeket Szabó István, a község polgármestere. A kistérség turisztikai szakemberei ugyanis korábban többször is jelezték, hogy hiába lenyűgöző a környezet, az itt üdülők számára nincsenek tartalmas programok, "attrakciók" a vidéken.

Ezért határoztak úgy, hogy az éppen a turizmusból befolyó bevételt felhasználva olyan központot alakítanak ki, ahol családok, iskolai osztályok, baráti társaságok egész napot vagy napokat tölthetnek el pihenéssel, sportolással, szórakozással. A múlt év tavaszán a feltöltődést segítő energiaparkot alakítottak ki, nyáron pedig elkészült a 2,5 kilométer hosszú terepíjászpálya is. A többlépcsős turisztikai fejlesztés újabb állomásaként avatták fel pénteken az erdei kalandparkot, amelyet közel 8 millió forintos beruházással hoztak létre.

A mintegy félhektáros területen különböző nehézségi fokozatú, fákra telepített akadályokat alakítottak ki három-négy méteres magasságban. Két óriás mászókát is létrehoztak, egyenként tíz-tíz akadállyal. A junior pályán a 130 centiméternél magasabb fiatalok próbálkozhatnak, de a felnőtteknek is van saját pályájuk. A vendégek hegymászó hevedert és sisakot kapnak, a park munkatársai pedig bemutatják az eszközök biztonságos használatát.

A polgármester úgy fogalmazott: bár elsősorban a fiatalabb korosztálynak jelenthet kikapcsolódási lehetőséget a márokföldi kalandpark, a pénteki nyitónapon a helybéliek között akadt 62 éves asszony is, aki boldogan ment végig a pályán.