40 éves Európa legmagasabb sícentruma

símelléklet, Val Thorens
Vágólapra másolva!
Negyven évvel ezelőtt, 1971-ben egy vállalkozó kedvű üzletemberekből álló csoport nagyszabású vállalkozásban kezdett és megépítette Európa legmagasabban fekvő síterepének első pályáit. A 2300 méteres magasságból induló Val Thorens-i pályarendszer azóta a világ legnagyobb sírégiója, Les 3 Vallées része lett.
Vágólapra másolva!

A kritikusok szerint Val Thorens pályái túlságosan nagy magasságban fekszenek és emiatt túl sok a hó is rajtuk, de a mostanihoz hasonló szezonkezdet idején ez egyáltalán nem hátrány. Val Thorens-ben a szezon novembertől egészen májusig tart és szinte garantált a megfelelő minőségű és mennyiségű hóréteg.

Az idei szezon újdonsága egy új 4 és 5 csillagos szálloda, de új síliftek is épültek. A síterep negyedik Funitel liftje, amely a Portette ülőlifte felső állomásáról, 2795 méteres magasságról indul a Col du Bouchet 3000 méteres csúcsára. Az utat a lift mindössze két perc alatt teszi meg. Innen a síelők két új pályát is választhatnak, a piros jelzésű Asters, vagy a kék Chocard lejtőt.

Forrás: Flickr

Az új lifttel és a két új pályával Val Thorensben összesen 170 kilométernyi pályarendszert síelhetünk be. A pályarendszeren egyébként 5 kabinos, 17 ülő- és 2 húzólift működik, a pályák összetétele pedig: 5 fekete, 31 piros, 22 kék és 8 zöld. A sícentrum környékén 23 kilométernyi sífutópálya is a vendégek rendelkezésére áll.

A településen a nap sízés után sem kell unatkozni: van sportcentrum uszodával, szaunákkal squash-pályával, éttermek és és discók szolgálják a kikapcsolódást, de lehetőség van éjaszakai síelésre, szánkózásra és motorosszán-túrákra is.