Budapesten járt a Boeing legnagyobb repülőgépe

óriásgép Ferihegyen, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Boeing 747-8F, Cargolux lágitársaság
Vágólapra másolva!
Vasárnapról hétfőre virradóra végrehajtotta első kereskedelmi repülését a Boeing legújabb és legnagyobb repülője, a 747-8F hétfőn hajnalban Budapesten is leszállt.
Vágólapra másolva!

A Boeing legújabb és legnagyobb repülőgépe szállt le hétfőn hajnalban Budapesten. A Cargolux luxemburgi központú teherszállító légitársaság negyedik generációs Boeing 747-8F típusú gépe vasárnapról hétfőre virradóra hajtotta végre első kereskedelmi repülését a Luxemburg - Hongkong - Baku - Budapest - Luxemburg útvonalon - közölte hétfőn a Budapest Airport.

Maga a Boeing 747-es típus, közkedvelt nevén a Jumbo már régóta szolgálja a polgári repülést - egészen pontosan 1969-ben szállt fel első alkalommal, azóta ez a negyedik, egyben legjelentősebb átalakítás a gépen. A 747-8F-nek megnövelték a hosszát és a szárnyak fesztávolságát, valójában teljesen újratervezett szárnyat kapott. Ennek, valamint a vadonatúj General Electric GEnx-2B67 típusú hajtóműveknek köszönhetően megnőtt a hasznos terhelése és a hatótávolsága, viszont jelentősen csökkent a zajkibocsátása és a fajlagos üzemanyag-fogyasztása is - derül ki a közleményből.

A Cargolux teherszállító légitársaság gépe az első a Boeing 747-8-as jelű szériából, amely megkezdte a kereskedelmi repüléseket. A luxemburgi légi teherszállító vállalat gépei rendszeresen közlekednek a Távol-Kelet, elsősorban Kína és Nyugat-Európa között, rendszeres budapesti leszállással. A Cargolux Jumbói Budapesten tankolnak, árut rakodnak, és utána repülnek tovább Luxemburgba. A mostani volt az első kereskedelmi célú repülés a világon, amelyet a Boeing új típusával teljesítettek.