Vágólapra másolva!
A nyár közepi magas árak után szeptember végén lényegesen olcsóbban juthatunk el európai nagyvárosokba fapados járatokkal. A vizsgált járatok közül van olyan, amelynek felére csökkent az alapára, egyedül a Germanwings kölni járatára kerül többe a jegy a júliusinál. Olcsó Eindhoven, Brüsszel és Stockholm is, valamint Rómába is érdemes jegyet váltani szeptember végére.
Vágólapra másolva!

A Budapestről induló fapados légitársaságok árait vizsgáló sorozatunkban ez alkalommal az őszi városlátogató időszak elejére - szeptember végére - kerestük a legolcsóbb repülőjegyeket. A kínálatból a legnépszerűbb városokat próbáltuk kiválogatni, a kiválasztott időpontot annak figyelembevételével határoztuk meg, hogy az utasok többsége általánosságban indulás előtt 6-8 héttel foglal.

A könnyebb összehasonlíthatóság érdekében kizárólag alapárakat vizsgáltunk, sem a kártyadíjakat, sem az esetleges csomagfelárakat vagy az extra szolgáltatások (elsőbbségi beszállás, nagyobb lábtér) díjait nem vettük figyelembe.

Forrás: Wikimedia Commons

Az utazás idejeként szeptember végét, október elejét határoztuk meg, de az alacsonyabb árak érdekében rugalmasan kezeltük az indulási és érkezési időpontokat. A jegyárak természetesen a foglaltság függvényében változhatnak, az alábbi összegek az augusztus 18-i helyzetet mutatják.

Wizz Air

Barcelona

Szept. 30. - okt. 2.

43 980 Ft

Brüsszel

Szept. 30. - okt. 2.

11 980 Ft

Eindhoven

Szept. 29. - okt. 2.

11 980 Ft

London

Szept. 29. - okt. 3.

32 980 Ft

Róma

Szept. 29. - okt. 21.

15 980 Ft

Marosvásárhely

Szept. 6. - okt. 10.

9 980 Ft

Stockholm

Szept. 29. - okt. 4.

11 980 Ft

Nem okozott különösebb meglepetést, hogy a teljes hazai kínálatból változatlanul az erdélyi Marosvásárhelyre találtuk a legolcsóbb jegyeket. A Wizz Air júliusi áraihoz képest szeptember végén 2 ezer forinttal olcsóbban, 9980 forintos alapáron juthatunk retúrjegyhez.

A Wizz Air kínálatában szeptember végén olcsón juthatunk el Brüsszelbe, Eindhovenbe és Stockholmba is. Brüsszelbe a legolcsóbb verzió 11 980 forintba kerül, ami kifejezetten jó árnak számít az őszi városlátogatási szezon idején. Ugyanennyiért juthatunk stockholmi és eindhoveni jegyhez is. Eindhovent érdemes használni akkor, ha Londonba utazunk, ugyanis innen könnyebb olcsó jegyekhez jutni a brit fővárosba. Vigyázni kell ugyanakkor az átszállásnál, mert a csomagokat ki kell venni, és újra be kell csekkolni a következő járatra.

Forrás: Wikimedia Commons

A júliusi árhoz képest 16 ezer forinttal kerül többe egy barcelonai jegy, ez az egyetlen a vizsgált célállomások közül, ahol nőtt a jegyár. Londonba ugyanakkor olcsóbban juthatunk el a nyári-nyár végi kifejezetten magas jegyáraknál: ide 32 980 forintért találtuk a legolcsóbb jegyet, szemben a júliusi 33 980 forintos árral. Jelentősen, közel felére csökkent a Rómába szóló jegyár.

A júliusihoz képest szintén fél áron juthatunk el néhány skandináv fővárosba: Stockholmba 107,30 (kb. 29 300 forint), Koppenhágában 125,60 (kb. 34 300 forint) euróba kerülnek a legolcsóbb jegyek alapáron a Norwegian járataira.

A Jet2 140 (38 250 forint) euróért visz el szeptember végén Manchesterbe, és kedvező az Easyjet berlini ára is: szintén szeptember végén 21 561 forintba kerül egy jegy a német fővárosba.

Norwegian

Stockholm

Szept. 28. - okt. 3.

107,30 euró (kb. 29 300 forint),

Koppenhága

Szept. 29. - okt. 4.

125,60 euró (kb. 34 300 forint)

Germanwings

Köln

Szept. 29. - okt. 3.

123,98 euró (kb. 33 900 forint)

Jet2

Manchester

Szept. 29. - okt. 3.

139,98 euró (kb. 38 250 forint)

EasyJet

Párizs

Szept. 28. - okt. 1.

28 751 Ft

Berlin

Okt. 2-9.

20 561 Ft