Használatbavételi engedély nélkül működik egy badacsonyi hotel

Vágólapra másolva!
Az uniós támogatással elkészült, június végén megnyitott, négycsillagos, 48 szobás badacsonytomaji Bonvino borhotel azonnali bezárásáról határozott Weller Jakus Tamás, Badacsonytomaj jegyzője, aki az ügyben született szerdai végzés szerint augusztus 19-én hatósági pecséttel zárja le a szállót, ha az tovább üzemel.    
Vágólapra másolva!

A jegyző az elmondta, ugyan a településnek is hátránya származik abból, ha nem folyik be iparűzési és idegenforgalmi adó az új hotel működéséből, de alapvető probléma, hogy a Bonvino használatbavételi engedély nélkül kezdte meg a működését. Emiatt már júliusban megszületett a határozat a bezárásáról. Az erről szóló levelet nem vették át az érintettek, azonban az így is jogerőre emelkedett.

A jegyző arról is beszámolt, hogy az elmúlt hónapokban lakossági panaszra több eljárás indult a borhotel ellen, emiatt csúszik az engedélyek kiadása. Az ügyészségi eljárás még folyamatban van, de az építésfelügyeleti hatóság eljárása már lezárult, és megállapította, hogy alaptalan volt az a lakossági panasz, miszerint szabálytalanul épült meg a szálló egyik szárnya - mondta a jegyző. A hotel tulajdonosai 2 millió forintos bírságra is számíthatnak, és több szabálysértési eljárás is indult ellenük jogosulatlan kereskedés, valamint a használatbavételi engedély nélküli birtokbavétel miatt.

Mészáros Éva, az egyik panaszos, a borhotel szomszédságában élő badacsonytomaji lakos állítása szerint két évvel ezelőtt olyan tervekhez járultak hozzá a szomszédjával, amelyben a kertjük végében magasodó hotelszárny helyét még zöld területként szerepeltették. Szeretnék elérni, hogy a szerintük szabálytalanul megépített szárnyat lebontassák a hatóságok.

Fotó: Vas László

A Bonvino Magyarország első bor-és wellness szállodájaként hirdeti magát az interneten. Nagy Miklós, az építtető helyi borász és vendéglátós család projektcégének, a B1237 Kft. egyik tulajdonosa elmondta: a térségre jellemző szálláshiányra és a borturizmusra építették a vállalkozásukat. A június végi megnyitása óta a várakozásaikat is felülmúlóan, több mint 90 százalékos foglaltság jellemezi a borhotelt, 80 százalékban belföldi vendégeknek köszönhetően.

Nagy Miklós hangsúlyozta, jogszerűen zajlott az építkezés, amire garancia, hogy a 900 milliós beruházás 200 millió forintos uniós támogatással, valamint banki hitelből, ezért folyamatos ellenőrzések mellett valósult meg. "Sajnos a magyar jogszabályok lehetővé teszik, hogy alaptalan támadásokkal ellehetetlenítsenek egy vállalkozást" - fogalmazott.

Álláspontja szerint a projekt támadói nem éltek fellebbezési jogukkal, amikor még megtehették volna, ez az oka a vitának. A lakossági panaszok miatt lelassult az engedélyeztetési eljárás, így kényszerhelyzetbe kerültek. Úgy döntöttek, inkább vállalják az engedély nélküli működés következményeit és bírságait, de nem hagyják veszni a nyári szezont, hiszen ez a talpon maradásuk záloga. Hozzátette, történt eltérés a kivitelezésben az eredeti, 2007-es tervekhez képest, amire fennmaradási engedélyt kellett kérniük, de ez kisebb statikai változtatást érint, és semmi köze az épület nagyságrendjéhez. Amint lezárulnak az eljárások, pert indítanak a számukra komoly károkat okozó alaptalan vádaskodások, és hitelrontás miatt - közölte.