Tematikus aukciót tartanak a Vaszary-villában

Vágólapra másolva!
Tematikus aukciót tartanak július 16-án a balatonfüredi Vaszary Villában, az árverés központi témája a Balaton. Az aukciót jótékonysági estély követi, a fogadás bevételét csángó gyerekek balatoni üdültetésére ajánlják fel a szervezők.
Vágólapra másolva!

Balatonfüred az utóbbi években fontos kulturális központjává vált a térségnek, jelentős fejlődésen ment keresztül. Európai uniós forrásból felújítottak három múzeumot, valamint az EU soros magyar elnöksége kapcsán négy uniós rendezvényt is tartottak a városban. A Pintér aukciós ház a város vezetésével közösen úgy döntött, hogy ezért Füreden tartja meg az első magyarországi, Balaton tematikájú aukcióját - mondta el Pintér Péter, a galéria vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Az árverésen 200 művész közel 300 műve kerül kalapács alá, majd szintén hagyományteremtő szándékkal tartják meg a jótékonysági estélyt.

Az aukción a 18. századtól napjainkig számos művész alkotására lehet majd licitálni, és megvételre kínálnak majd olyan műtárgyakat is, amelyeket kortárs művészek kifejezetten erre az alkalomra készítettek. A legkisebb értékű műtárgy 30 ezer forintról, a legmagasabb pedig 16,5 millió forint kikiáltási árról indul. Az árverést Viktor Menshikov neves műgyűjtő vezeti le.

A Balaton egyik legelegánsabb eseményének ígérkezik az aukciót követő, este tíz órától kezdődő jótékonysági estély. A bál fővédnökségét Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, védnökségét pedig Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes vállalta magára. Az est háziasszonya Miklósa Erika operaénekesnő lesz - mondta el Doncsev András, Balatonfüred alpolgármestere.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Az estélyt hagyományteremtő céllal rendezzük meg, és szeretnénk vele alkalmat kínálni a politikai élet, a művészvilág, a gazdasági szféra és a civil szereplők kötetlen találkozására - mondta az alpolgármester. Éppen ezért az eseményt a hagyományos Balatonfüredi Művészeti Fesztivál ideje alatt tarják, de július 16-án reggel fut be a Kék Szalag vitorlásverseny mezőnye is. Egy héttel később, július 23-án rendezik meg a 186 éves hagyományokkal rendelkező füredi Anna-bált, így a rendezvény méltó helyre kerül a nyári balatoni kulturális pezsgésben.

Az aukciónak és az estélynek helyet adó Vaszary Villa 2010-ben nyílt meg egy 1,7 milliárd forintos uniós beruházás részeként, amelynek során Vaszary Kolos hercegprímás 1892-ben épült nyaralójából, a későbbi szovjet tiszti üdülőből rangos kiállításoknak helyet adó művészeti központ létesült.