Irán nem tankolja fel az európai repülőgépeket

Vágólapra másolva!
Irán leállította az európai repülőgépek feltöltését kerozinnal, megtorlásul azért, hogy Európában sem látják el üzemanyaggal az iráni gépeket - idézte szerdán az Irán című kormánylap Mohammad Reza Rahimi első alelnököt.
Vágólapra másolva!

Barack Obama amerikai elnök tavaly Irán elleni újabb szankciók sorát foglalta törvénybe, amelyek a közép-keleti ország üzemanyag-behozatalát vették célba, büntetve minden olyan céget világszerte, amely benzint vagy más finomított olajterméket exportál Iránnak.

A vitatott iráni atomprogram miatti gazdasági szankciók szigorítása jegyében a főbb nyugati olajvállalatok ősz óta fokozatosan leállították az iráni gépek üzemanyag-feltöltését az európai repülőtereken. A Shell, a BP és a Q8 tavaly őszi döntése után március 25-én az ÖMV is bejelentette, hogy nem látja el kerozinnal az Iranair légitársaság gépeit, s - bejelentés nélkül - így tett a francia Total is.

A fontosabb európai fővárosokkal forgalmat lebonyolító iráni járatokat az embargó technikai leszállásokra kényszeríti olyan repülőtereken, ahol még feltankolhatnak, így Prágában és Budapesten, ahol működnek a nyugati szankciókat nem követő orosz olajvállalatok - írja az AFP francia hírügynökség.

A nyugatiaknak lehetnek problémáik az iráni kormánnyal, de miért támadják az egyszerű irániak jogait?" - kérdezte Mohammad Reza Rahimi. "Méltatlannak" nevezte a döntést, de hozzátette, hogy "Irán nem fél a szankcióktól, és könnyen leküzdi a problémákat".