Prága felé félúton - pozsonyi útikalauz kezdőknek

Vágólapra másolva!
Pozsony városa kívül esik a magyarországi turisták legkedveltebb úticéljain, pedig alig több, mint egy órányira van Budapesttől és nemcsak a közös történelmi gyökerek miatt érdemes félredobni az előítéleteket és idelátogatni, akár több napra is. Látnivalók, romkocsmák és tisztaság az egykori koronázó városban.
Vágólapra másolva!

Mostanáig eszembe se jutott, hogy ide jöjjek egy hosszú hétévégre, de lehet, hogy visszajövök - mondta a pozsonyi pályaudvaron vonatra várakozó Péter, aki harmadmagával érkezett a szlovák fővárosba. Volt bennünk némi előítélet, de ez már az első napon eloszlott - folytatta. A magyar fiatalok elsősorban a város tisztaságát, a látnivalókat és a jó kocsmákat emelték ki, szerintük ezek jelentik Pozsony igazi vonzerejét.

A szlovák főváros az ország dél-nyugati csücskében a Duna partján, közvetlenül a magyar és az osztrák határ közelében fekszik. Itt végződik a Kárpátok hegyvonulata és innen indul ki a Kisalföld szlovákiai meghosszabbítása is. A városnak több neve is ismert: a magyar Pozsony név a Poson személynévből, a szlovák Bratislava egy i.sz. 907-ben említett névből, a Braslavespruch-ból származik, ami a szláv Braslav és a német burg szavak összetételéből alakult ki. Innen jön a város német neve: Presburg is.

Gazdag történelem

A város területe már az újkőkorban lakott volt, a várhegen pedig már római korban és később a morva fejedelmek korában is erődítmény állt. A vár a Nagymorva Birodalomhoz tartozott, míg i.sz. 907-ben a magyarok el nem foglalták a vidéket. Ettől kezdve egészen a 20. századig (1919 januárjáig) magyar fennhatóság alatt állt, rövid időre szerezték csak meg az osztrákok és a németek.

Forrás: AFP

A város a 11. századtól Pozsony vármegye székhelye és káptalani székhely lett, itt süllyesztette el a várat ostromló német hajókat Búvár Kund 1051-ben. Pozsony 1405-ben szabad királyi városi rangot kapott, 1467-ben Mátyás egyetemet alapított itt és a mohácsi csata után az ország fővárosa lett, itt őrizték a Szent Koronát és országgyűléseket is tartottak itt. 1848-ban itt alakul meg az első felelős magyar minisztérium.

Történelmi látnivalók

Pozsony bővelkedik történelmi látnivalókban, közülük kiemelkedik a messziről látható jellegzetes, négy saroktornyos vár, amelyben ma a szlovák nemzeti múzeum gyűjteménye látható.

Forrás: AFP

A vár alatt találhatjuk a koronázó templomot, amelynek eredetije a 14. században épült. Mai formáját a 19. század végén nyerte el, s ekkor került 85 méter magas tornyára az aranyozott Szent Korona csúcsdísz, ami annak állít emléket, hogy 1563 és 1830 között itt koronázták a magyar királyokat. Érdekesség, hogy itt nyugszik Pázmány Péter is, valamint a főoltár feletti ezüstkoporsóban Szent Márton ereklyéi vannak. A vár területéhez tartozó parkból remek kilátás nyílik Pozsony városára. A vár 10 órától 18 óráig (télen 17) hétfő kivételével minden nap látogatható. A belépő jegyek árai 2-3 euró között mozognak.


Éttermek, szórakozás

Az Öreg-híd egykori vámházában kialakított étterem, a Mytny Domcek a hagyományos kontinentális ételeket kínálja és nagy választék van salátákból is.

A városközpontban a nemzeti színház közelében van a Szlovák csárda magyarul beszélő pincérekkel. Leginkább a váci utcai éttermek hangulatát idézi, de a sztrapacskájuk nagyon finom. Az árfekvése ugyanakkor nem a legolcsóbb, két sörért és két főételért 25 eurót kértek el.

Forrás: AFP

A helyi diákok kedvelt szórakozóhelye, a háromemeletes First Slovak Pub, ami leginkább talán a mi Szimpla-kertünkhöz hasonlít. Itt is szolgálnak fel egyszerűbb ételeket és a sörválaszték is nagy. Egy korsó Arany fácán 1,30 euróba kerül, egy főételért pedig 4-5 eurót kérnek el.

A város egyik legkülönlegesebb helye a Dunán átívelő Új-híd tetején található forgó étterem, amely ma már UFO Cafe néven működik és ahonnan látványos panorámában gyönyörködhet az itt vacsorázó.


Videó Pozsonyról

Szállások

A Booking.comon 40 euróért találtunk kétcsillagos szállást a város külső kerületében októberi időpontra. Hasonló kategóriájú hostelben egy kétágyas szoba 38 euróba kerül éjszakánként. A háromcsillagos kategóriában is vannak kifejezetten olcsó, ráadásul központi helyen lévő szállodák. 50 euróért már központi fekvésű apartmanszállodában alhatunk, 65 euróért pedig foglalhatunk szobát az az Ibis egyik helyi egységében.

Forrás: AFP

Autóval, vonattal

Pozsonyba alig több mint 200 kilométert kell autóznunk a magyar fővárosból, s az út nagy részét autópályán tehetjük meg: az M1-es autópályáról az M15-ösre kell lekanyarodnunk, átérve Szlovákiába pedig a D2-es és D1-es autópályákon kell haladnunk.

Ha vonattal utaznánk, a Keleti és a Nyugati pályaudvarokról naponta több vonat közül is választhatunk, a legrövidebb menetidő 2 óra 33 perc.