Vágólapra másolva!
A Seychelles-szigetek 115 kisebb nagyobb korall és gránit szigetecske együttese, amely közel 450 ezer négyzetkilométernyi területen fekszik az Indiai-óceánban. Az ide érkező napimádók talán nem is tudják, hogy a szigetek kicsivel több, mint egy százaléka védett terület, főleg a madárritkaságok és egyéb hüllők okán.
Vágólapra másolva!

Igaz, a portugálok fedezték fel a szigetcsoportot, az ország sokáig francia gyarmat volt. Neve is a franciáktól származik, a szigetet XV. Lajos pénzügyi főellenőréről, Moreau de Séychelles-ről nevezték el 1756-ban. A szigetállam 1814-től brit birtokká vált, de a kilencszázas évek elejétől autonóm terület is volt. Függetlenségét csak 1976-ban nyerte el.

Mivel a sziget kemény gránittalaja nem igazán kedvez a mezőgazdaságnak, a helyi emberek egyre inkább átálltak a turizmus és szolgáltatóipar kiteljesítésére. Jóllehet termelnek kis mennyiségben banánt, mangót, teát, kávét, vaníliát, de a Seychelles-szigetek gazdasága valójában az ökoturizmuson alapul.

A szigetek legnagyobbika Mahé, 27 kilométer hosszú partját sziklásra töredezett gránit, hatalmas homokföveny és pálma erdő szegélyezi. A sziget legmagasabb pontja 900 méteres magasságig emelkedik ki a tengerből.

Forrás: AFP

Seychelles növénytakarója a tengerpartoktól a szigetek belseje felé lépcsőzetesen változik. Az orchideák, ritka húsevő virágok, és buja pálmaerdők egyedül Aldabra szigetén nem jellemzőek. Itt a táj európai szemmel nézve is kietlen, csupasz. Mahén kívül egyébként a szigetállamban csupán még két sziget lakott. (Praslin, és La Digue)

Mikor menjünk?

A szigetek időjárását a mindenkori szelek határozzák meg, ezek melegebb és nedvesebb légtömegeket hoznak észak-nyugatról október és április között. Májustól szeptemberig a dél-keleti szelek az uralkodóak, amelyek hűvösebb és szárazabb időjárást eredményeznek, de ebben az időszakban a szél felkorbácsolja a hullámokat. A köztes időpontok márciustól áprilisig és októbertől novemberig nyugodtak és szélcsendesek. A legtöbb eső januárban, a legkevesebb júliusban és augusztusban esik, a hőmérséklet egész éven át 24 és 32 fok között mozog.

Közlekedés

A sziget egyetlen nemzetközi repülőtere Mahé szigetén Victoriától délre 8 kilométerre található. Az Air Seychelles légitársaság napi több járatot is üzemeltet az egyes szigetek között. Budapestről leginkább az Air France járataival érdemes utazni Mahéra párizsi átszállással. A Skyscanner ajánlatai között böngészve januári időpontra 247 ezer forintért találtuk a legolcsóbb jegyet illetékekkel és adókkal együtt.

Forrás: AFP

Szállás olcsón

Victóriában, csakúgy, mint más városokban igenis lehet "olcsó" szállás találni. Azonban az egyszerű szobaárak két főre semmiképpen sem mennek 80-90 euró alá. Ugyanígy találhatunk vendégházakat és önkiszolgáló apartmanokat hasonló áron.

Íme néhány ötlet: Takamaka Residence Hotel Mahé szigetén egy 8 hektáros trópusi park közepén helyezkedik el alig néhány percre a parttól. Ez a szálláshely éjszakánként 80 euróba kerül. Szintén hasonló áron kínálja 14 bungalóját a Chalets d'Anse Forbans Mahé szigetén a déli partoknál. A Panorama, Relais des Iles egy családi vállalkozás, de ide inkább autót bérelni jönnek a turisták. A Viva autókölcsönzőben 50-70 euró három napra egy kocsi. Akció esetén ugyanennyiért elvihetjük a járgányokat akár egy hétre is. Parslin szigetén is találhatunk olcsó szállást, mint amilyen a Chalets Cote Mer, a Colibri Guesthouse, vagy a Villas de Mer.

Látnivalók

A világ egyik legérintetlenebb trópusi élővilága Aldabra szigetén található. A vegetáció olyan dús, az állatok pedig olyan háborítatlanul élnek, hogy páratlan látványba lehet részünk. Igaz a gyümölcsdenevéreken kívül nincsenek emlősök a szigeten, hüllők bogarak, kígyók és rágcsálók viszont nagyszámban. A turisták körében a világ legkisebb békájának van a legnagyobb sikere, amely épp egy körömnyi méretű. Itt élnek a világ legnagyobb teknősei, amelyek elérhetik akár a akár 150 kilogrammot is a hosszuk pedig egyméteres. Ezek a nemritkán 200 évesek állatok csak a Galapagos- és Seychelles-szigeteken élnek.

A növényritkaságok között kihagyhatatlan program Praslin szigetére induló kirándulás. Praslin a második legnagyobb sziget a Seychelle köztársaságban, ezen a szigeten található maga az édenkert, amely egy völgyben húzódik. A Vallée de Mai az egyetlen hely a bolygón, ahol megtalálható a Coco-de-Mer pálma, mely elélhet 200-250 éves korig.

Forrás: AFP

A sziget körülbelül két és félórányi hajóútnyira helyezkedik el Mahétól. Amennyiben gyors komppal érkeznénk, úgy számoljunk körülbelül egy órát, repülővel pedig - szintén Mahéból indulva -15 percet.

Homokfutóval, vagy akár biciklivel is felfedezhetők Mahé partjai. A föveny mentén húzódó erdőben illatos kérgű fák és közel 25 féle orchidea figyelhető meg. A mélytengeri halászaton, vitorláshajózáson, búvárkodáson és snorkelingen kívül a víziszonytól szenvedőknek is létezik program, méghozzá a süllyesztett ablakú hajókon. A hajótest gyomrában, óriás ablakokon át csodálhatják meg az óceán élővilágát.