Sípályarendőrséget alakítanak az eplényi Síarénában

Vágólapra másolva!
Külföldi példák alapján pályarendőrség kezdi meg a működését az eplényi Nordica Síarénában a 2010-2011-es szezontól. A rendőrök akár a síbérletet is elvehetik a szabálytalan vendégektől. 
Vágólapra másolva!

Pályarendőrség működik a 2010-2011-es szezon első napjától Eplényben a Síarénában. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően ugyanis sokszorosára nőtt a magyar sípályák, köztük az eplényi Síaréna látogatottsága, így muszáj betartatni a síelőkkel a legalapvetőbb szabályokat, hogy ne szaporodjanak el a balesetek - derül ki a sítv.hu közleményéből.

Több százmillió forintot költöttek fejlesztésre a magyar síterepek az elmúlt években, Eplényben például 2009 decembere óta négyüléses felvonó is működik, így egyre többen járnak a magyar hegyekbe síelni. Emiatt érezzük úgy, hogy Eplényben is szükségessé vált a külföldön már bevált pályarendőrség felállítása, illetve a profi elsősegély nyújtás megszervezése. A rendőrök folyamatosan járőröznek majd a pályán, ezzel segítik a biztonságos síelést. Ha mégis megtörténne a baj, akkor pedig profi elsősegély szolgálat látja el a sérülteket a pályán. Még egy helikopter leszálló helyet is kijelölünk, hogy a súlyos sérülteket is azonnal kórházba lehessen szállítani - mondta a sítv.hu-nak Palitz Izabella, a Síaréna marketing vezetője.

Külföldön is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a síterepek a biztonság növelésére. Sok helyen speciális védőeszközökkel szerelik fel a sífelvonókat, a gyerekek számára szinte már az összes nyugati országban kötelező a bukósisak, vannak helyek, ahol a szondáztatást akarják kötelezővé tenni, máshol "lassú lejtőket" alakítanak ki, és természetesen a pályarendőrség is évről-évre egyre több helyen alakul meg. Vannak, akik a szabadságuk korlátozásaként élik meg, mások támogatják az ötletet.

Nem azért szervezzük a pályarendőrséget, hogy zaklassák, ijesztgessék a vendégeket! Azért dolgoznak majd, hogy a szabályokat egyébként betartó többség biztonságát ne veszélyeztesse az a néhány ember, aki nincs tisztában a síkresz legalapvetőbb elveivel. Figyelmeztetik majd azokat, akik rosszhelyen állnak meg a pályán, esetleg leülnek, vagy a túlzott alkoholfogyasztás miatt nem megfelelő állapotban síelnek és snowboardoznak - mondta Palitz Izabella.

A szezon kezdetéig az eplényi síterep tulajdonosai kidolgozzák a pontos szabályzatot, amit a bérlet vásárlásával minden vendég kötelezően elfogad. A rendőrök először figyelmeztetik majd a szabálytalanul viselkedő síelőket, később akár a bérletét is elvehetik.