Vágólapra másolva!
Miskolc városától nagyjából tíz kilométerre a Garadna- és a Szinva-völgyének találkozásánál, a Hámori-tó partján, fekszik Lillafüred. A Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó terület igazi vadregényes táj. Felismerve turisztikai szerepét már 1892-ben üdülőteleppé nyilvánították. Lillafüredre megérkezve minden bizonnyal két látnivalón akad meg elsőre szemünk: a Hámori tavon és a partjára épült Palota Szállón.
Vágólapra másolva!

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

A Hámori tó a Garadna völgyében, csaknem másfél kilométer hosszan húzódik. Jelenlegi medrét az 1810-es években alakították ki egy völgyzáró gát építésével. A tó kialakításának gyakorlati oka volt, a felső-hámori vasverők meghajtásához szükséges vizet biztosította. A tó ma kedvelt horgászhely, az országban ritkaságnak számító pisztrángállománya miatt számos horgász keresi fel. Pisztráng nem csak a tóban él, külön pisztráng telep is működik a völgyben. A pisztrángos telep a szakmai munka mellett igazi turisztikai látványosság is. Az ide látogatók megkóstolhatnak egy igazi helyi specialitást, a tizenkét különböző fűszerrel ízesített sült pisztrángot. A tó vízmélysége helyenként eléri a kilenc métert is. Vízhőmérséklete nem igazán teszi alkalmassá a fürdőzésre, a nyári vizes tevékenységek közül a csónakázást és a vizibiciklizést választhatjuk.

A tó dél-kelti partján áll a Palota Szálló. Az ország egyik legszebb szállodája 1927-1930 között épült Mátyás király korát idéző, neoreneszánsz stílusban. A négyemeletes szálloda főhomlokzata a tóra, déli homlokzata a Szinva völgyére néz. Az épületet támfalakkal erősítették meg, melyek eredeti, statikai funkciójuk mellett teraszos sétányként is szolgálnak. Az építészeti megoldásnak köszönhetően gyönyörű függőkert alakulhatott ki a szálloda közvetlen szomszédságában. A szálloda csúcsos tornyából, illetve a függőkertből gyönyörű kilátás nyílik a Hámori tóra és a völgy többi részére is.

A függőkertből látható a Szinva patak húsz méteres vízesése is, ami az ország legnagyobb vízesése. Nem csak nyáron szép látvány, a téli jégbe fagyott vízesés sokak szerint a nyári látványt is felülmúlja. A vízesés lábánál található az édesvízi mészkőben létrejött Anna, vagy más néven Petőfi barlang. A mésztufa barlang igazi ritkaság, Európa szerte is csak néhány ilyen képződmény létezik. A barlangot egy félórás séta keretében fedezhetjük fel.

A szállodával szemben egy másik barlangot találunk. A Szeleta barlang egy meredek emelkedőn közelíthető meg, mely emelkedő a Szelata tetőben végződik. Megéri azonban idáig felküzdeni magunkat, a gyönyörű kilátás kárpótol fáradozásainkért. A Szeleta barlang nevezetessége a századelőn a barlangból előkerült több százezer éves pattintott kőeszközök. Gyakran emlegetik a barlangot, mint a magyar őslénykutatás szülőhelyét. A barlangtúra harmadik állomása az István cseppkőbarlang, a szállodától körülbelül ötszáz méterre találjuk. A mostani bejáratához képest a barlang eredeti bejárata magasabban van. Feltárásához érdekes történet fűződik. A barlangra úgy akadtak, hegy egy kutya beleesett a barlang bejáratába és a kimentése során fedezték fel a földalatti járatokat. A bejárattól ötvenöt méter hosszú folyosó vezet a barlang Nagytermébe. Tovább haladva a Kilátóban tiszta és szép képződményeket láthatunk. A Kupolacsarnok a barlang legszebb része. Húsz méter hosszú, tíz méter széles és harminc méter magas. A csarnokból kiépített lépcsősoron juthatunk el egészen a látogatható szakasz végéig. Itt azonban még nem ér véget a barlangrendszer, több járat halad a mélybe, melyek közül némelyiket teljesen víz borit. A Barlangban télen-nyáron tíz fok körüli hőmérséklet van.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A képre kattintva megtalálja fotógalériánkat!

A sok természeti képződmény megismerése mellett egy ember alkotta nevezetességet is feltétlen próbáljuk ki. A család kedvence lesz a lillafüredi kisvasút. Az 1920-ban ipari céllal létrehozott kisvasút Miskolcról indul és a Bükk legszebb részein áthaladva két alagutat is érintve, érkezik meg Lillafüredre.

Nézzen körül a Hámori-tónál interaktív panorámafotónk segítségével!