A második Mohácstól a Nagy-Getéig - tovább a kéktúrán

Vágólapra másolva!
A kora őszi napok a túrázás főszezonjának tekinthetőek, hiszen jó esetben ideális körülmények között túrázhatunk ilyenkor. Az országos kéktúrát végigjáró sorozatunkban a teljes útvonal egyik leghosszabb szakaszát tesszük meg Szárligettől Dorogig. Megismerjük a pusztamaróti csata helyszínét és felkapaszkodunk a profi túrázókat is próbára tevő Nagyá-Gete csúcsára.
Vágólapra másolva!

Amennyiben a Kéktúra útvonalának tizenegyedik szakaszát választjuk, szükségünk is lesz több napra, hiszen ez a szakasz a hosszabbak közül való, hatvanöt kilométeres utat kell megtennünk Szárligettől a célállomásig, Dorogig. Átlagos teljesítményt alapul véve, ez két, akár három napot is igénybe vehet. A korábbi szakaszokhoz hasonlóan itt is számos látnivaló, érdekesség várja a túrázókat.

A szárligeti vasútállomástól indulunk útnak, a túra kezdő pecsétjét is itt szerezhetjük be. A szakasz első kilométerei kellemes túrázással telnek, többnyire földutakon, erdei csapásokon haladhatunk. A túrázás során nem igen kedvelt aszfalton csak rövid szakaszon kell haladnunk, eközben átmegyünk az M1-es autópálya alatt is. Az út váltakozva emelkedik vagy éppen lejt, komolyabb teljesítményre csak egy-két rövidebb emelkedő késztet. Bő tíz kilométeres út után erünk el a somlyóvári kulcsos házhoz, ahol hosszabb pihenőt is tarthatunk, valamit pecsételhetünk is. A ház tisztásának északi részéről szép kilátás nyílik a Gerencse-hegyre és a Bányahegyre. A túra későbbi szakaszán mindkettőt érinteni fogjuk. Továbbhaladva a kék jelzések a Somlyó oldalában vezetnek. Kitérőt tehetünk a Somlyó tetejére is (a túra útvonala nem érinti), innen is szép kilátás nyílik a környékre, jó időben egészen Tatabányáig is ellátni. Innentől ereszkedni kezdünk, elérjük Tornyópuszta épületeit, majd ismét keresztezzük az M1-es autópályát.

Forrás: kektura.click.hu
Forrás: kektura.click.hu

Innen indul a szakasz

Továbbra is könnyű terepen, szép, erdős környezetben vezet utunk. A Tarjáni malom-patak völgyét elérve az út emelkedni kezd és egy nyiladékon keresztül haladva érünk a Koldusszállási vadászházhoz. A túra egyharmadánál járunk, így aki kényelmesebb tempót választ itt akár éjszakára is megpihenhet.

Forrás: Wikimedia Commons/Rákász Mihály
Forrás: Wikimedia Commons/Rákász Mihály

A Gerencse

A vadászház után enyhe emelkedő vár ránk, cserébe viszont a Fábián kő dombjának tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a Gerencse-hegyre, majd folytatódik a hullámvasút szerű haladás, előbb ereszkedünk, majd a Gerencse-hegy és a Bányahegy közötti nyeregbe vezető emelkedőre térünk. Innen nem messze, a bányahegyi vadászháznál újabb túraigazoló pecsétet szerezhetünk. A házat magunk mögött hagyva az erdőben többször látható egy régi kisvasút nyomvonala, illetve a töltés, ahol a sínek egykor futottak. Itt találjuk a Gerencse tetejére vezető elágazást is. Nemsokára kiérünk az erdőből a pusztamaróti tisztásra.

A tisztáson áll a pusztamaróti csata emlékműve. Az 1526-ban zajlott csata ismertsége eltörpül a mohácsi csata mögött, jelentősége mégis hasonlóan nagy volt, mint Mohácsé. A mohácsi csata elvesztése és Buda eleste után visszavonuló magyar seregekre itt mért súlyos csapást a török had. A becslések szerint a csata magyar áldozatainak száma elérhette a huszonötezret. Nekik állít emléket a 2003-ban elkészült emlékmű.

Forrás: kektura.click.hu
Forrás: kektura.click.hu

A pusztamaróti csata emlékműve

A tisztásról ismét az erdőbe térünk és folytatódik a túrára jellemző dombos-völgyes útvonal is. Szép erdős részek és jó kilátást ígérő irtások váltogatják egymást ezen a szakaszon. Nagyjából tíz kilométert teszünk meg így, amíg elérjük Péliföldszentkeresztet. Ha időnk engedi érdemes rövidebb sétát tenni a településen, hiszen országosan ismert búcsújáró és zarándokhely. Kegytemploma 1735-ben, a Kálvária szoborcsoportja - melynek minden stációja más-más stílusú - 1931 és 1942 között épült. Péliföldszentkereszten szállást is találhatunk.

Cikkajánló

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Fotó: Farkas Eszter
Fotó: Farkas Eszter

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Ötvenezerből indulhat
a túraszezon

Két keréken az ország
legszebb tájain

Retusált látképek -
ismeri-e Magyarországot?



A településtől csak két kilométerre található az Öreg-kő oldalában lévő Jankovich-barlang és kilátó. Egy erdei pihenőtől induló ösvény és beton lépcsősor vezet fel a kilátóhoz, ahonnan a Duna és Esztergom látképe tárul elénk. A kis kitérőt semmiképp ne hagyjuk ki, a túra legszebb panorámájában gyönyörködhetünk innen.

Forrás: kektura.click.hu
Forrás: kektura.click.hu

A Jankovich-barlang

A túra utolsó részének Mogyorósbányáról vágunk neki. Nem ígérkezik könnyű befejezésnek, hiszen több igen komoly szintkülönbséget kell legyőznünk, mire az út végén Dorogra érünk. Bemelegítésnek a Kősziklát másszuk meg, tetejéről láthatjuk a további célpontokat: a Hegyes-kő és a Nagy-Gete csúcsait, valamint Esztergomot is. A tetőről leereszkedve a tokodi völgybe jutunk. "Veszélyes" hely a továbbhaladás szempontjából, hiszen a borospincéket látva könnyen elcsábulhat az ember.

Forrás: kektura.click.hu
Forrás: kektura.click.hu

Nagy-Gete

A völgyből egy gerincen felfelé haladva jutunk el a Kis-kő tetejére, majd folytatva utunkat a Hegyes-kő oldalában haladunk tovább. Aki vállalkozik egy kis kitérőre, felkapaszkodhat a Hegyes-kő tetejére is. A kék jelzések innen Tokodra vezetnek minket, ahol az italboltban tudunk pecsételni. Tokodot elhagyva vár ránk a legnehezebb szakasz: a Nagy-Gete megmászása. Helyenként komoly feladatot jelent az emelkedő leküzdése. A 455 magas csúcsot elérve teljesítettük a nehezét. Innen már csak ereszkedni kell lefelé a keleti gerincen és hamarosan elérjük Dorog szélét. A túra záró pecsétjét a vasútállomáson szerezhetjük be.