Új Wizz Air-járatok Londonból

Vágólapra másolva!
A Wizz Air bejelentette, hogy három új járatot indít Londonból. Az új célállomások: Split, Dubrovnik és Velence Treviso. Ezekkel együtt 20 célállomás válik elérhetővé a Wizz Air által Londonból. A járatok június 18-án indulnak, Splitbe heti négyszer, Dubrovnikva és Velence Trevisoba pedig  heti három alkalommal.
Vágólapra másolva!

A Wizz Air az elmúlt 12 hónapban 8,4 millió utast szállított, melyből több, mint 1 milliót magyarországi járatain. Emlékeztetőül, 2010. július 24-én érkezik Budapestre a negyedik Wizz Air Airbus A320-as repülőgép. Ez teszi lehetővé a jelentős frekvenciabővítést többek közt a Budapest-London (napi 3), Budapest-Brüsszel (heti 11) és Budapest-Eindhoven (heti 11) járatokon, illetve új járatok bevezetését Frankfurt Hahn repterére és Bariba.