Bővíti budapesti bázisát a Wizz Air

Vágólapra másolva!
A Wizz Air diszkont légitársaság bejelentette, hogy tovább növeli budapesti bázisát és egy újabb Airbus A320-as gépet állít szolgálatba Ferihegyen. Az új géppel nő a Budapestről induló járatok száma és új célállomások is megjelennek a kínálatban.
Vágólapra másolva!

A légitársaság 2010. július 24-től a negyedik Airbus A320 típusú repülőgéppel bővíti flottáját, mely további új útvonalak bevezetését, illetve meglévő járatok számának bővítését teszi lehetővé.

Az új gépnek köszönhetően napi kettőről napi háromra emelkedik a járatszám a Budapest - London Luton járaton, a brüsszeli és az eindhoveni járatok száma napi egyről heti 11-re emelkedik. Egyel növekszik a Malmö-Koppenhága, Turku és Bourgas célállomásokra indított járatok száma is.

Új útként szerepel a Wizz Air kínálatában a Budapest - Bari heti két alkalommal, és heti három alkalommal újraindul a Budapest - Frankfurt Hahn járat is. A légitársaság így összesen 22 célállomást ajánl Budapestről a 2010-es menetrendi időszakban.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a légitársaság az idén több mint 20 százalékos növekedést célozott meg Budapesten.