"Valami efjefjöf" - magyarok a celebvulkánon

Végy egy elcsigázott, bőrig ázott, félmirelit turistacsapatot és egy mindenre elszánt, hallgatag, szandálos izlandi buszsofőrt. Utóbbinál előny, ha Eirik Fia Páncélos Farkasnak hívják, bár úgyis csak Pininek becézzük. Egy maroknyi gyanútlan kiránduló megmutatja, hogy milyen a magyar virtus a gleccseren a celebvulkán kitörése előtt.

A fűtés elromlott, a légkondiból csöpög a víz. Jégnadrágos kirándulók követik takaréklángon az út mellett összebújó vadlovak tarka csoportjait. A szó szerint hányatott hétvége nyitányaként hajónagyságú hullámokon bukdácsoltak a "füstös" öbölben, hogy meglessék a bálnákat, amelyek jól ismerve a reykjavíki menetrendet, időben távolabbi, csendesebb vizekre úsztak. Egyesek megfogadták, hogy "Ők, hajóra? Soha többet!", míg mások jóízűen csettintettek, hogy a nemrég még negatív kritikával illetett munkájuk nem is olyan rossz. Ugyanis megismerkedtünk egy "hányásmenedzserrel", aki egymás után gyújtott cigarettákkal, sörrel a kezében sziesztázott két zacskóért, törlőruháért és felmosó-vödörért sprintelés között.

További fotók a kére kattintva

A buszon bágyadt, elpilledt turistákká vedlettek vissza útban Izland egyik leglátványosabb vízesése, a Skógafoss felé. A sofőr azonban váratlanul fékezett, és letért egy sáros, keskeny mellékútra. Hirtelen mindenki felébredt, és szapora pislogás és szemdörzsölgetés közepette igyekezett kivenni a táblára rótt betűket a párás ablakon keresztül. "Valami efjefjöf" - morzsolgatták a hangokat fogaik között többen is. A gyakran zárva tartott parányi kapu tárva-nyitva állt, hogy látogatást tehessünk az Eyjafjallajökull gleccseren. A vészjóslóan dülöngélő jármű bal, majd jobb oldalára szaladt mindenki, hogy az üvegre tapadva szemlélje meg a földút múlt héten szakadékba zuhant egy darabját, és hogy a kedélyeket borzolva apró sikkantásokkal tudósítson a mellettünk tátongó mélységről. Átragadt ránk az izlandi vakmerőség. Az izlandiak ugyanis sportot űznek abból, hogy ki tud magasabb csúcsot megmászni, veszélyesebb, vadabb vidékeket meghódítani, azaz nagyobb őrültséget véghezvinni. Később például, a vulkán kitörésekor az aggodalom hangjaiba örömujjongás vegyült, és a helyiek közül, aki tehette, megindult Dél-Izlandra, hogy részese legyen a csodának. A kávézást még véletlenül sem szakítják félbe: a földrengést egykedvű arccal tűrik, és teljesen természetesnek tartják, ha a nyughatatlan mélység újra és újra átrajzolja országuk térképét.

Galéria a kép mögött

Egy sebtében született folyó keresztezte utunkat, többször vissza-visszatolattunk a térdig érő sárban, de Pini küzdött az elemekkel. Már megszerveztük a munkacsoportokat, hogy kik lesznek azok, akik kiássák és megtolják majd a buszt, amikor páratlan látvány tárult elénk. Apró gombóc ült meg a torkomban, amikor megpillantottam a jégfolyót. A parkolóban álló hatalmas terepjárók utasai kikerekedett szemekkel bámultak a türkiz színű járgányra, visítozó, izgatottan kiabáló és ugráló rakományával. Türelmetlenül toporogtunk a nyíló ajtónál, és bár senkinél nem volt speciális felszerelés, úgy szaladtunk a gleccser felé, mintha mindannyiunkat rakétából lőttek volna ki. Pici babák és idős, stramm hölgyek edzőcipője alatt ropogott a vulkáni törmelék, melybe vezetőnk elhaló, aggódó szava vegyült: nemsokára lemegy a nap.

A galériáért kattintson a fotóra!

A jégfolyó csábító, olvadt vaníliafagyi alakját öltötte fel, s amíg a lábához nem értünk, vonulatait pihe-puha hókupacokhoz hasonlítottuk. A néhol csaknem függőleges fal azonban több méter vastag, kemény, áthatolhatatlan jégpáncélt képezett, így csak a bátrabbak merészkedtek családtagjaik és barátaik rosszalló mantrája ellenére egyre feljebb és feljebb jutni. A jég alatt csörgedező, játékos patakok, vízfolyások csobogása, a valószerűtlen, égkék, színtiszta kristálybarlangok és hasadékok felfedezése közben kicsit mindenki Amundsennek érezte magát. Az elbűvölő táj hatására már akkor sem lepődtünk volna meg, ha az izlandi hiedelemvilág tündérei és trolljai bukkannak elő kacarászva az üregekből.

Fenséges érzés, ahogy a természet nyers erőit - ha csak néhány pillanatra is - megszelídítheti az egyszerű halandó. Óvatosan lekecmeregtünk a gleccser lábához, és áhítattal búcsúztunk a jégfolyótól. Utolsó erőmmel már művészi beállításokra nem futotta, csak néhány sietve elkattintott turistafotóra, amelyek egy számítógép képernyőjén nem adják vissza azt a tartalmas csendet és monumentalitást, amely minden utazót új kalandra csábít.

Szarka Evelin