Hétvégétől megint sztrájk a British Airways-nél

Vágólapra másolva!
Újabb, ezúttal négynapos sztrájkba kezdenek szombattól a British Airways (BA) légitársaság utaskísérői. A cég törölt járatai között több budapesti is van.
Vágólapra másolva!

A BA 13 ezer légi utaskísérőjéből 12 ezret képviselő Unite szakszervezet szombaton nulla órától hirdette meg az egy héten belüli második munkabeszüntetést, amely a tervek szerint kedd éjfélig tart. A sztrájksorozat bér-, létszám- és munkaszervezési viták miatt kezdődött.

A cég légi kiszolgáló személyzete a múlt hétvégén is három napig sztrájkolt, bár a BA szerint a járatok kétharmada elindult a sztrájk alatt, mivel sokan mégis felvették a munkát, és a társaság számos más cégtől repülőgépeket bérelt a sztrájkidőszakra, személyzettel együtt.

A British Airways szombatonként két, más napokon három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre. A pénteken közölt sztrájkmenetrend szerint ezek közül szombattól hétfőig napi egy közlekedik majd, keddre azonban mindhármat törölte a légitársaság.

A sztrájkidőszakban közlekedő budapesti járatokat a brit Titan Airways üzemelteti a BA nevében, Boeing 757-es repülőgépekkel. A cég charterjáratok közlekedtetésére, valamint más légitársaságoknak nyújtandó ideiglenes kapacitásbővítésre szakosodott.

A British Airways vezetése azután kezdett drasztikus takarékossági programba, hogy a társaság eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adózás előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt. Ez azt jelenti, hogy a BA percenként több mint ezer font veszteséggel működött. A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég.