Bangkok: gyorsvasút a reptérről a belvárosba

Vágólapra másolva!
A néhány éve átadott évi 45 millió turista fogadására alkalmas bangkoki Suvarnabhumi nemzetközi reptér mostantól még kényelmesebb lesz a turisták számára, akik taxi helyett gyorsvasúttal mehetnek a belvárosba.
Vágólapra másolva!

Miközben Délkelet-Ázsiában még mindig tart a fapados invázió, a thai fővárosban folyamatos fejlesztéseket valósítanak meg a turisták színvonalasabb kiszolgálása érdekében. Az évi 45 millió utas fogadására kialakított új légikikötőben többek közt öt szinten mintegy 5000 parkolóhely szolgálja az utasok kényelmét. A fejlesztések középpontjában azonban legalább ilyen fontos szerepet kapott a repülőteret a várossal összekötő gyorsvasút kiépítésének terve, amelyet a napokban adtak át, de még nem teljes körű a szolgáltatás.

A szerelvények hagyományos sínpályán közlekednek egy 28 kilométeres szakaszon, a repülőtér és Makkasan állomása között, összesen 28 check-in pult segíti a beszállást és a csomagok feladását.

A turisták kétféle járat között választhatnak attól függően, hogy mennyire sietnek. Az SA Express 15 perc alatt ér a végállomásra, és expresszvonat lévén nem áll meg útközben. A jegy ára 150 baht.

Az SA City Line ezzel szemben nyolc megállót érint út közben, a menetideje 30 perc, a jegy pedig távolságtól függően 15-45 baht között mozog. A tervek szerint a pályán akár 160 kilométer/órás sebességgel is száguldhatnak a vonatok. A vonal építése 2005-ben kezdődött, a beruházás 26 millió bahtba került.

Szakemberek szerint az újra élénkülő thai turizmus ismét csúcsokat dönthet, és a Suvarnabhumi reptér eredetire tervezett évi 45 millió utasforgalmat jócskán felülmúlhatja, így - felvéve a versenyt szingapúri reptérrel - akár 120 millió turistát is fogadhat a jövőben.