Vágólapra másolva!
Arthur Conan Doyle születésének 150 évfordulója, és az új, Guy Ritchie rendezésében elkészült Sherlock Holmes-film alkalmából a VisitBritain online térképpel vezeti a legenda és a mozifilm rajongóit a forgatási helyszíneken. Sherlock Holmes túrák London, Liverpool, Manchester és Edinburgh utcáin.
Vágólapra másolva!

A hírességek után

Audrey Hepburn és a Római vakáció, Leonardo DiCaprio és a Part, Anita Eckberg és az Édes élet, Tom Hanks és a Da Vinci kód mozirajongók millióit mozgatta meg, a szó legszorosabb értelmében. Tömegek indultak el, hogy felkeressék a Trevi-kutat, a Fidzsi szigeteket, és a thaiföldi partokat csak azért, hogy saját szemükkel lássák viszont azt, amit a mozivásznon egyszer már láttak.

Forrás: [origo]

Mára a turisztikai szakemberek is felismerték, hogy egy-egy nagysikerű filmnél nem is kell jobb reklám egy adott város, vagy régió idegenforgalmának fellendítéséhez. Az utazásszervezők a sikerfilmeket mozgóképben megjelenő utazási ajánlatnak tekintik, és eszerint alakítják kínálatukat.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb mozi turisztikai sikerét például a Gettómilliomos című film nyomán, Mumbai könyvelhette el. A turisták nyomortúrákra indultak, hogy életre szóló leckét kapjanak a 13 milliósváros szegénységben élő lakóiról és azok mindennapjairól.

A mozi-turisták az angol nagyvárosokat vették célba

Robert Downey Jr. (Sherlock Holmes) és Jude Law (Dr. Watson) főszereplésével a közelmúltban bemutatott új Sherlock Holmes film után, a tengerentúli turisták is kedvet kaptak, hogy felfedezzék London, Liverpool, Manchester és Edinburgh utcáit.

A VisitBritain közben weboldalán máris online térképet és tájékoztatót helyezett el. Ezzel igyekszik segíteni a mozifilm rajongóit, hogy kiválaszthassák a legjobb városi sétákat, a legérdekesebb forgatási helyszíneket, és hogy könnyedén beleszőhessék kirándulásaikba az író, Sir Arthur Ignatius Conan Doyle kedvenc éttermeit és végső nyughelyét.

Doyle személye szinte összeforrt regényének főhősével. Ez magyarázza azt is, hogy az író szülővárosában Edinburgh-ben, miért a detektív figurájának emeltek szobrot, és miért nem magának a szerzőnek.

London

Elsőszámú célpont a Baker Street 239, a Sherlock Holmes Múzeum. A film (és a könyv) szerint nem pontosan itt, hanem a 221/B szám működtette Mr. Holmes a 17 lépcsőfok magasan található, emeleti magánnyomozó irodáját. Azért nem sikerült az eredeti helyszínen megnyitni a tárlatot, mert a tulajdonos nem volt hajlandó eladni a házát a múzeum számára.

Forrás: [origo]

A lakásban a Sherlock Holmes-történet szereplőinek viaszbábui láthatók, illetve sok érdekes kiállítási tárgy is, amelyek Sherlock Holmes-hoz, vagy a szerzőhöz kapcsolódnak. A nappaliban berendezett helyiségben egy Dr. Watsonnak öltözött úr várja a látogatókat, aki végig kalauzolja a turistákat a lakáson. A vendégek beleülhetnek Holmes karosszékébe, megnézhetik a perzsa papucsát, a vadászkalapját és az álruháját, a múzeumi ajándékboltban pedig keményfedeles pörgekalapok, sétapálcák, teáskészletek, és homok fúvott hajlított szárú pipák között válogathatnak. Belépő: 6 font.

A Sherlock-Holmes séták a főváros katedrálisa, a Szent Pált is útba ejtik, amely egy brit mondás szerint a nemzet lelki központja. Itt mentek és mennek végbe az ország legfontosabb eseményei, legnagyobb ünnepségei, gyászszertartásai és megemlékezései. A katedrális olyan fontos eseményeknek adott helyet, mint Sir Winston Churchill temetése, Viktória Királynő és V. György Király jubileumi ünnepsége, a Szeptember 11-i terrortámadás megemlékező miséje, Erzsébetkirálynő születésnapi ünnepsége, vagy Károly Herceg és Lady Diana esküvője.

Forrás: [origo]

A Brompton London egyik legszebb, és legöregebb temetője. Keskeny ösvényei a római Szent Péter Katedrális mintájára épített kápolnához vezetnek, amelynek ódon gótikus falai kissé zord hangulatot árasztanak. Ez a közeg és ez a hangulat épp megfelelőnek bizonyult egy-két jelenet erejéig a filmben. A temetőt Londonban a Fulham Road-on találjuk.

A szerző Londonban töltött évei alatt igazi gourmé lett. Egyik kedvenc helye a Langham Hotel étterme volt, amely ma is igen elegáns hotelnek és nívós étteremnek számít. A hely már akkoriban kedvelt művésztanya volt, gyakran vendégeskedett például Mark Twain és Arnold Bennett.

Manchester

Forrás: [origo]

A viktoriánus új-gótika egyik remekműve az Alfred Waterhouse által tervezett manchesteri városháza, amely az új Sherlock Holmes mozifilm készítőinek remek helyszínt biztosított. A filmben a városháza helyettesítette a londoni Parlamentet. Az épületben hatalmas, kőből faragott spirál lépcsők és érdekes, méhecskéket ábrázoló mozaikok láthatók, amelyek utalnak a város dolgos, tettre kész lakóira.

Liverpool

Forrás: [origo]

A városi kikötő - amely tökéletes példája a XIX. századi építészetnek - számos akcióhelyszínt nyújtott Guy Ritchie stábjának. A Stanley Dock Liverpool egyik műemléki védelem alatt álló történelmi negyedében található. Ezen a területen számos látnivaló, köztük a Cunard hajótársaság épülete, és a Merseyside Tengerészeti Múzeum érdekes és tartalmas kikapcsolódást ígér.

Chatham

Forrás: [origo]

Mivel a régi angol kikötők jól ábrázolják a korabeli hangulatot, a Chatham Dock és a hajógyár területén is rögzítettek néhány jelenetet. Érdemes tenni egy sétát a környéken, mert az itt található házsorok szintén sokat elárulnak Sherlock Holmes idejéből. A közelben kiállított három angol hadihajó (Cavalier, Ocelot, Gannet) fedélzetére felmehetnek a turisták, és sok mindent megtudhatnak azokról az időkről, amikor Anglia hadereje minden kétséget kizáróan uralta a nemzetközi vizeket. Belépő: 14 font.

Minstead

Forrás: [origo]

A Sherlock Holmes figuráját megálmodó Sir Arthur Conan Doyle 1930-ban, életének 71. évében halt meg, szívroham következtében. A New Forestben található minsteadi temetőben nyugszik, Hampshire-ben. A temető bejáratánál a turisták kis tájékoztató lapot kapnak, amelyen az áll, hogy Sir Arthur Conan Doyle-t valójában a közeli Crowborough-ban, egy bükkfa alatt hamvasztották, és temették el, és csak később szállították át végső nyughelyére.