Az összes vécé elromlott a Cathay néhány Airbusán

Vágólapra másolva!
A vécék rejtélyes meghibásodása keseríti meg a Cathay Pacific hongkongi légitársaság életét: már három Airbuson jelentkezett a hiba, egy gépének kényszerleszállást kellett végrehajtania.
Vágólapra másolva!

Az esetek az utóbbi két hétben történtek. A kényszerleszálló gépen egyetlen vécé sem működött, pedig 10 van rajta. A másik két járaton csak az egyik oldalon lévők romlottak el, azokra a gépekre a légitársaság kénytelen volt 240 főre korlátozni az utaslétszámot, mivel előírásai szerint egy illemhelyen legfeljebb 80 ember osztozhat.

Forrás: AFP

A légitársaság még mindig nem tudja a bajok okát, az Airbusokat gyártó cég szakemberei most kicserélik a csőrendszert és alaposan kipucolják a vécéket. A vécégondokért részben az utasokat hibáztatja a légitársaság.

Meghökkentő, hogy miket találunk tisztogatáskor, a zokniktól egyéb ruhadarabokon át a gyerekjátékokig - mondta a Cathay Pacific szóvivője.