Amíg még jár a vonat

Vágólapra másolva!
A kormány tervei szerint 33 vasútvonalon megszűnik a vonatközlekedés. Az érintett településeken több olyan látnivaló is van, amelyeket ezután körülményesebb lesz felkeresni tömegközlekedéssel. Helyek, amiket addig nézzünk meg, amíg még jár a vonat.
Vágólapra másolva!

A hivatalos indoklás szerint pazarlás miatt szüntetne meg a kormány 33, gyér forgalmú vasútvonalat. A terv ugyan nem jelenti azt, hogy a halálra ítélt szárnyvonalak mentén lévő természeti és kulturális látnivalókhoz egyáltalán nem lehet majd eljutni, de aki kerülné az autózást és inkább a tömegközlekedést választaná, nehezebb dolga lesz. Még akkor is, ha a kormány ígérete szerint a megszüntetendő vonalakon erősíteni szeretnék a buszközlekedést. Az érintett 33 vonal és a látnivalók közül találomra választottunk ki néhányat.

Forrás: [origo]
A zirci arborétum

A Bakony legszebb részeinek közelében halad el a Veszprém-Zirc (Bakonyszentlászló) vasútvonal. Ha a megyeszékhelyről szeretnénk egy rövid kirándulást tenni például a zirci arborétumba , le kell mondanunk róla, hogy a vonaton ücsörögve jussunk el ide. Azok a veszprémi fiatalok pedig, akik esetleg egy laza síelésre indulnának a közeli eplényi sípályákra, szintén jobban teszik, ha inkább a buszt, vagy a fater autóját választják.

Forrás: [origo]
Eplény

A Balaton északi partján nyaralók nem tudnak majd elvonatozni a Sávoly melletti Moto GP futamokra, mivel a Keszthely-Somogyszob szakasz is megszűnik. Nehezebb lesz eljutni a Kis-Balatonhoz is vonattal a tó észak-nyugati részéről.

Forrás: [origo]
A pankaszi harangláb

Ki kell hagynunk a programtervből, ha vonattal szeretnénk eljutni Körmend felől az Őrség egyik legismertebb látnivalójához, az 1755-ben épült pankaszi haranglábhoz is. A fából ácsolt, fazsindellyel és zsúppal fedett jellegzetes őrségi építmény.

Forrás: [origo]
A móri borvidék

A tervek szerint megszűnik a Székesfehérvár-Komárom vonal is, ami pedig azért sajnálatos, mert így egész jól el lehetett jutni Mórra, a móri borvidékre. Budapestről indulva ezt a jövőben nem tudjuk megtenni. A móri bornapoknak ugyan már vége és legközelebb csak jövő szeptemberben rendezik meg újra, a leghíresebb móri fajtáról Ezerjónak keresztelt borutat az év bármely szakában érdemes felkeresni. A többnyire kis családi pincészetekből álló borút mellett Mór kitűnő kiindulóhelye a környék váraiba és a Vértesbe induló turistautaknak.

Forrás: MTI
Csókakő vára

Ezen a szakaszon több más látnivalótól is elesünk. Például fürdője mellett sípályájáról is híres Bodajkról. A település a síszezonban sífelvonóval felszerelt pályával várja a téli sportok szerelmeseit. A 380 méter hosszú pályát nem csak síelők és snowboardosok használhatják, szánkózni is lehet a lejtőkön. Bodajk mérsékelt árainak köszönhetően a síszezon alatt igen népszerű hely. A településen található a klasszicista stílusban épült Hochburg-kastély is, mely egész évben közkedvelt turistacélpont.

Forrás: [origo]
Bodajk, Hochburg-kastély

Bábolna nevezetességét, a világhírű bábolnai ménest is érintené a vasútvonalak megszüntetése. A tanya 1798 óta híres arab telivérjeiről, a nemes megjelenésű állatokat a nemzeti ménesbirtokon tekinthetik meg az érdeklődők.

Nagyigmándon számos kúriája közül a legszebb a ghyczypusztai kúria. A Komáromban palackozott keserűvízzel Nagyigmánd országos hírnévre tett szert, de itt található az 1908-ban létesült gőzmalom, a Halom-malom is.

Forrás: [origo]
A pécsváradi vár

A turista ugyan Pécsre eljut viszonylag hamar, ám ha kocsi nélkül érkezünk, vonattal már nem tudunk eljutni Pécsváradra. A Pécs és Pécsvárad közötti vasútvonal megszűnésével várhatóan kevesebb látogató érkezik majd a pécsváradi várromhoz. A Szent István korabeli bencés monostorra épített vár az egyik legjelentősebb középkori emlékünk. A vármúzeumban a vártörténeti tárlaton túl képzőművészeti gyűjteményeket is láthatunk.

Forrás: [origo]
A Tomcsányi-kastély

Az ország keleti végébenVásárosnamény számos érdekes programot kínál a szórakozni vágyóknak. Termálfürdőjében 700 méterből tör a felszínre a 45 °C fokos gyógyvíz, mely számos betegségre jótékony hatással van. A településen található a Tomcsányi kastély, ahol ma a Beregi Múzeum található, illetve népszerű turista célpont az Eötvös kúria, az 1830 körül épült klasszicista stílusú épületben található ma az Eötvös Múzeum. Vásárosnaményt azonban leginkább a tiszai vizitúrázók keresik fel, akiknek kifejezetten jól jött a megszüntetendő Nyíregyháza-Vásárosnamény szakasz..