Nyomozás indult a SkyEurope-csőd ügyében

Vágólapra másolva!
Pert indított a csődbe jutott, szlovákiai diszkont légitársaság, a SkyEurope ellen az osztrák pénzügyi felügyelet (FMA), mert szerinte eltitkolták a társaság katasztrofális pénzügyi helyzetét - írta pénteki számában a Kurier napilap.
Vágólapra másolva!

A lap írása szerint a felügyelet azzal vádolja a társaságot és annak vezetőjét, Nick Manoudakist, hogy semmibe vette a hitelezők érdekeit. Az FMA a hírt nem kívánta kommentálni az AFP hírügynökségnek.

A SkyEurope keddre virradóra jelezte, csődeljárást kezdeményezett a légitársaság pénzügyi újjászervezésére kijelölt megbízott. A lépést azzal indokolták, hogy nem sikerült áthidaló finanszírozást találni a vállalat működésének fenntartására. A SkyEurope valamennyi járatát azonnali hatállyal felfüggesztette.

Hétfőn délután a prágai Ruzyne repülőtér is jelezte, hogy ha a társaság nem egyenlíti ki azonnal tartozásait, keddtől nem indíthatja el járatait a cseh fővárosból. A SkyEurope bécsi indulással meghirdetett járatai már augusztus közepe óta Pozsonyból szálltak fel, mert a légitársaság nem rendezte határidőre a schwechati légikikötővel szembeni tartozásait. Így utasok ezrei rekedtek európai reptereken kedden.