Éjszakai séták Európa nagyvárosaiban

Vágólapra másolva!
Ősszel gyakorta utazunk hosszú hétvégére valamelyik kedvelt európai nagyvárosba, beiktatva a nyári és téli szabadság közé egy kis pihenést. Napközben végigjárjuk a nevezetességeket, gyakran pedig a fáradtságtól kihagyjuk a legérdekesebbet - nem ismerjük meg a város kivilágított miliőjét. Hol célszerű barangolni éjszaka és mit érdemes látni a hajnali pirkadatban? Párizstól Krakkóig felfedezhetjük a városok sajátos hangulatát, elkerülve a turisták áradatát.
Vágólapra másolva!

Krakkó éjszaka

Krakkó a Visztula völgyében fekvő mesés város, mely 2000-ben elnyerte az Európa Kulturális Városa címet. A Mária-templom, a számos nevezetesség és az auschwitzi tábor döbbenetes látványa után ránk fér egy alapos séta a fényben úszó városban. Azonban mielőtt útra kelnénk, hogy felfedezzük a krakkói éjszakát, kóstoljuk meg az egyik lengyel specialitást, a pierogi-t. Ez a nemzeti eledel olyan a lengyelek számára, mint a tészta az olaszoknak. A kóstolóhoz válasszunk hangulatos, helyi éttermet, a főtérről nyíló utcák egyikében bizonyára találunk megfelelőt. A klasszikus pierogi káposztával vagy krumplival töltött, de ehetünk a gombával, túróval vagy szilvával töltött tésztát is.

Forrás: [origo]

A krakkói főtéren az utcai előadóművészek műsorát élvezhetjük, a patinás Posztócsarnok kivilágított árkádjai alatt pedig a faragott fa pultokon nézhetjük meg a szuvenír árusok portékáit. Aki szórakozni vágyik, az a Kazimierz negyed hangulatos utcáiban megtalálja a város legjobb jazzbárjait, pubjait és kóser éttermeit. Aki pedig megéhezne, az álljon be a vásárcsarnok közelében parkoló furgon előtt kígyózó sorba, ahol az éjszakai kolbászsütő stand előtt várakoznak a hazafelé tartó megéhező helybéliek.

Krakkó reggel

A korán kelőknek érdemes bejárniuk a Vásárcsarnok körül található hétvégi piacot. A friss gyümölcsön és zöldségen kívül van régiségárus, de a legújabb trendet követő egyedi divatáru is. Akik szeretnek felfedező útra indulni a városon belül, feltérképezhetik a már említett Kazimierz negyedet. A régi zsidó negyedben áll a híres Remuh zsinagóga, a kacskaringós sikátorok között. A krakkói turisták körében méltán népszerű a város ezen része, de érdemes korán kelni, hogy turistamentesen barangolhassunk a szűk utcák rengetegében.

Prága éjszaka

A prágai éjszakai élet nélkülözhetetlen kelléke a söröskorsó, a cseh sör a gasztronómiai világörökség része. Legyen világos vagy barna, magas vagy alacsony alkoholtartalmú, Prágában kötelező megkóstolni a Krusovicét, a Pilsner Urquell kesernyés ízét és a lágy Staroprament. Persze a cseh főváros nem csak a sörökről szól, de azért nagy húzóerő, valljuk be. Ami a nevezetességeket illeti: éjszaka, miközben egyik bárból átsétálunk a másikba, érdemes az óváros sikátoros kis utcáinak macskaköveit bejárni. A Moldva partján elterülő óváros egyik jelképe a városháza és az Orloj, a híres prágai óra, mely mutatja a greenwichi, a babiloni és a régi korok cseh idejét is. Az apostolok pedig minden egész órában 'végig sétálnak' a templom oldalán. Érdemes átkelni a Károly hídon, ahol mindig kellemes hangulatot és nagy nézősereget varázsolnak az utcazenészek és a karikatúrát rajzolók. Aki szeretne elbújni a turisták és a zsibárusok elől, az a hídról lesétálhat a csendes Kampa-szigetre. Az Ördögároknak nevezett Certovska választja el a Kisoldaltól a szigetet, ahol évszázadokig malmok működtek, a maradványok még ma is láthatók.

Forrás: MTI/AP/Petr David Josek

Prága reggel

A várnegyed Európa legnagyobb várkomplexuma, mely tényleg kihagyhatatlan nevezetesség -a nyári szezonban reggel 5-től éjfélig barangolhatunk odafent, novembertől márciusig pedig 6-tól este 11-ig. Érdemes korán felkelnünk, így láthatjuk, ahogy a nap felkel, és lassan megvilágítja az egész várost.

Az Aranyművesek utcája a várnegyed északkeleti részén található - prágai körutunknál kihagyhatatlan elem. A szűk utcában régmúlt századok apró kis házai húzódnak meg. Amennyire kicsi, olyannyira sok nevezetesség fűződik hozzá - itt lakott Franz Kafka, és egyes legendák szerint az alkimisták is, akik megpróbáltak rájönni az aranycsinálás művészetére.

Róma éjszaka

Vannak bevett éjszakai nevezetességek az olasz fővárosban is. Mindenki szeretné látni a kivilágított Colosseumot, a Trevi-kutat és a Pantheont. Valóban szép helyek, de akik igazi római életérzésre vágynak, azoknak inkább a Spanyol lépcsőt ajánljuk, ahol spontán performanszok szórakoztatják a nagyközönséget, itt egész éjszaka tömve vannak a lépcsőfokok. Nem mellékes információ, hogy a Colosseum éjszakai kivilágítása csalódásra adhat okot, a látogatók nagy bánatára épp, hogy a körvonalai látszottak.

A kalandvágyóknak kihagyhatatlan a Trastevere sikátoros negyede, ahol a lakók még szigorúan őrzik a római hagyományokat. Ebben a negyedben találjuk a leghangulatosabb trattoriákat, ahol helyi saltimboccát (római zsályás borjú) és házi készítésű tésztát is ehetünk.

Forrás: [origo]

Róma reggel

Rómában érdemes korán kelni, és a helyiekkel tölteni a reggelt a Campo dei Fiori piacának forgatagában. Friss zöldségeket, egzotikus gyümölcsöket vásárolhatunk kedvező áron. A római piacokon itthon különlegesnek számító, gurmé boltban kapható tésztákból és gombákból válogathatunk. Utóbbit szárított kiszerelésben is megvehetjük, így hazaérve is tarthatunk olaszos estét. A reggeli nem teljes a híres olasz fekete nélkül - ajánlatos kis utcák bárjaiban kávézni, ahol már 1 euró alatt igazi kávékülönlegességet ihatunk.

Amennyiben nem a piaci kavalkád hangulatára, hanem hangulatos városnézésre vágyunk, sétáljunk fel Róma hét dombjának egyikére. Az Aventinus-domb tetejéről látni a Teverét és az egész várost. Igazi különlegesség a dombon a Máltai Lovagok Palotájának (Villa del Priorato di Malta) kapuja - a priorátus bronz kulcslyukán keresztül a Szent Péter-bazilika kupoláját látjuk a távolban.

Ljubljana éjszaka

A szlovén főváros ideális egy őszi hétvégére, igazán nyugodt, hangulatos és békés hely. A Ljubljanica folyó jobb partján a régi, barokk stílusú városrész, bal partján az új városnegyed terül el. Ljubljana éjszakai életét főleg az egyetemisták és a fiatalok biztosítják, a bárokat leszámítva nincsen tömeg a folyóparton. A szlovén sörök nem tartoznak a legjobbak közé, de számos kocsma található a macskaköves utcákban, ahol jó belga söröket ihatunk.

Forrás: [origo]

Mivel Ljubljanában nincsenek nagy távok, érdemes biciklivel közlekedni. A belváros öt pontján kosárral felszerelt kerékpárokat kölcsönözhetünk, egy napra 5 eurót kell értük fizeti, de egy két órás bérlés csak 1 euróba kerül. A nyári időszakban reggel 8-tól este 9-ig vehető igénybe a szolgáltatás, októbertől áprilisig csak este 7 óráig.

Ljubljana reggel

Amilyen csendes az éjszaka, olyan hangos már kora reggel a ljubljanai folyópart. A hétvégi zsibvásár kellemes hangulatot kölcsönöz, régi szivarosdobozok, pár eurós könyvek és festmények garmadája vonul fel egészen kora délutánig. A Tromostovje (Hármas híd) egyik oldalán hosszú árkádsor húzódik végig, reggel ez alatt található a piac, ahol érdemes vásárolni a friss árukból. Az árkádsorok közelében, a hegy tövében a működik a sikló, ezzel könnyen és gyorsan feljutunk napközben a várba.

Párizs éjszaka

Aki először jár Párizsban, azt biztosan a Louvre és az Eiffel-torony vonzza leginkább. A szokásos képek elkészítése után, melyeket majd behelyezhetjük a fotóalbumba, érdemes elveszni a város kavalkádjában. Leginkább a párizsi művésznegyed, a Marmottan tükrözi a francia főváros éjszakai hangulatát. A Moulin Rouge a 2-es metróval érhető el a leggyorsabban, a Blanche megállónál leszállva egyből ott vagyunk a francia éjszakai mulatók és erotikus boltok utcáján. A Moulin Roughoz közel található az Erotika múzeum és a kultikus kávézó, a Chat Noir is. Ha már kisétáltuk magunkat a híres bárok és boltok utcáján, érdemes felmenni a Sacra Couer-höz, az utat megtehetjük siklóval is, a metró jegy ide is érvényes.

Forrás: AFP

A legjobb, ha 10 darabos gyűjtőjeggyel közlekedünk, a metró hajnal 2-kor is 2 percenként jár, és a 14 metróvonallal bárhová eljuthatunk. Amíg nem jövünk fel a föld alól, annyiszor szállhatunk át egyik vonalról a másikra, amennyiszer csak szeretnénk.

Párizs reggel

Aki igazán élvezi a párizsi életet, az még hajnalban is fent van. A nagy bulizások, a művésznegyed bája és a francia borok megteszik hatásukat, így érdemes pihenni is, hogy napközben múzeumozhassunk, túrázhassunk a városban. Aki szeretne hajnalban barangolni, annak ajánljuk a párizsi bicikliket, melyekkel eltekerhetünk a Chams Elysées kirakatai előtt, majd a Szajna parton tehetünk egy kellemes sétát. Párszáz méterenként találunk automata kerékpárkölcsönzőt. Csak bankkártyával tudjuk igénybe venni a szolgáltatást, de megéri: fél óra ingyenes, a következő 30 percben pedig 1 euró a díja. A kerékpárt bármelyik kölcsönzőben le lehet tenni, logikus és dinamikus közlekedési lehetőség.

M.D.