Zero baggage: nyaralás bérelt ruhákban

Vágólapra másolva!
A környezettudatos utazási formákat ma már a turisták is egyre inkább fontosnak tartják, mi több, sokan kötelezőnek érzik magukra nézve. Az ökoturizmus újabb és újabb vadhajtásai közt most úgy tűnik, végre virágot bonthat egy új innovatív ötlet. A virtuális bőrönd mozgalom lényege, hogy nem kell magunkkal cipelni a ruháinkat, hanem elég online bérelni őket. Ezzel nemcsak időt, energiát, de pénzt is megtakaríthatunk. A kezdeményezők ígérik, hogy 2010 őszétől kiépítik a hálózatot, és a világ számos pontján a szállodai szobánkban várnak majd az előre kiválasztott ruhadarabok. A turistáknak elég lesz az alsóneműt, a hitelkártyát, a fogkefét és a lapotopot bepakolniuk.
Vágólapra másolva!

Helykihasználás és súlycsökkentés a repülőkön

A globális környezet szennyezés egyik fő okozója a légi ipar, ezért a légitársaságok előszeretettel használják a zöld technológiákat és a zöld praktikákat. Ezzel nemcsak jobb benyomást tesznek az utazókra és a megítélésüket javítják, hanem konkrét lépéseket tesznek a turizmus káros kibocsátásának csökkentése érdekében. Ki-ki saját elvárásaihoz mérten igazodik a környezetvédelmi irányelvekhez, de vannak praktikus megoldások is, amelyekhez egyáltalán nincs szükség pénzre.

Forrás: AFP

A legnagyobb légitársaságok például ma már rendszeresen alkalmazzák a zöld landolás technikáját és nem nyomtatnak külön menükártyát az első osztályon utazóknak. Csökkentetik az étkészletek és evőeszközök számát, valamint a régi fém zsúrkocsikat könnyebb műanyagokra cserélik.

A felsorolt intézkedések középpontjában a repülőgép összsúlyának csökkentése áll. Ha a gépnek kisebb terhet kell a magasba emelniük és szállítaniuk, lényegesen kevesebb kerozint égetnek el és kevesebb káros anyagot juttatnak a légkörbe. Ez a környezetterhelés csökkentésének egyik legegyszerűbb módja a légi iparban. Ugyanezt a súlycsökkentő elvet követi a leleményes kanadai mozgalom, a Zero Baggage (ZB) ötlete.

Zero Baggage: cucc nélkül utazunk

Eddig a turisták két, egyenként 20 kilós csomagot adhattak fel csomagként a repülőjáratokra, ma azonban egyre több társaságnál csak egy darab, 23 kilós poggyász adható fel. A csomagok súlycsökkentése és a jobb helykihasználás a turistákat is praktikus lépésekre kényszerítette. A piperecikkek utazó változatai például már itthon is elterjedtek. Nem kell bepakolni egy egész flakon borotvahabot, a szájvizet, és hajlakkot, mert ezek már léteznek mini kiszerelésben is. Innen jött az ötlet: Ha már tisztálkodó szereken ennyi helyet és súlyt tudnunk spórolni, miért ne lehetne még többet, mondjuk egy egész bőröndnyit? A poggyász nélkül utazók ráadásul kevesebbet fizetnek a repjegyért.

Forrás: gettyimages.com

A környezettudatos utazók legújabb mozgalma szerint, jövőre a turistáknak nem kell ruhákkal teli súlyos bőröndökkel felszerelkezve utazniuk, mert érkezés után lehetőségük lesz bérelt ruhákat használni. Valójában nem a helyszínen bérelnek, hanem a tervek szerint már az út előtt leadhatják a ruha igényeiket egy online rendelőlapon. Az összekészített nadrágok, pólók, szoknyák - a megadott méret szerint- a szállodai szobákban várják majd a turistákat. A ZB erre a célra egy online áruházat hoz létre, ahol méret és fazon szerint is válogathatunk a különböző ruhadarabok között.

Csak a legszükségesebbek kellenek

Időt és energiát takarítanak meg az utazók, ha a legszükségesebb személyes tárgyaikon kívül semmit nem visznek magukkal. Nincs cipekedés, nincsenek pótdíjak a túlsúly miatt, nincs várakozás a landolás után a gumiszalagoknál és nincs eltűnt csomag. Az energiafogyasztás a virtuális bőrönd ötletével valóban csökkenhet, hiszen a mosáson és a tisztításon kívül nem igen használnak más energiát a működéshez. Ráadásul a tisztítás is megoldható környezetbarát és energiatakarékos mosógépekkel, a kiszállítás pedig az egyre népszerűbb riksával.

Forrás: gettyimages.com

A legtehetősebbek ma is egy arany hitelkártyával, egy fogkefével, és egy laptoppal indulnak vakációzni, és mindent helyben vesznek meg - mondják az ötletgazdák. Most ez a fajta luxus akár a hátizsákosokat is megilletheti. A rendelőlapon azt is megjelölhetik a vállalkozóbb kedvűek, hogy új, vagy használt (tisztított) ruhákat igényelnek. A programunktól függően öltönyt, inget, nyakkendőt, harisnyát, blúzt, terepnadrágot, pólókat, esőkabátot is rendelhetünk.

Saját gardrób a kiszemelt városban

A ZB ötlete azoknak is jól jöhet, akik nem szívesen vennének fel tisztított ruhát, és nincs kedvük a teljes ruhatárukat másra bízni, viszont a bőröndjeik összsúlyát sem nem terhelnék tovább, mondjuk a túrabakanccsal, meleg pulóverekkel és a sífelszereléssel. Az online áruházban a későbbiekben lábbelik, és egyéb, a hétköznapokban nem használatos ruhadarabok között is válogathatunk majd.

A ZB-nél azonban már most felhívják a figyelmet, hogy aki eddig nem engedhetett meg magának mondjuk egy drága öltönyt például egy fontos vacsorához, hamarosan kölcsönözhet magának a következő útjánál, és a valós árnál lényegesen olcsóbban juthat hozzá.

Forrás: [origo]

Akik rendszeresen utaznak, de mindig ugyanabban a városban időznek, akár saját gardróbot is fenntarthat majd. Az előre megrendelt ruhák mindig a célállomáson maradnak, és tisztítás után újra a szállodai szobákban várnak. A ruhapróba pedig megoldható lesz - mondják a szervezők.

A ZB olcsó, világszerte jelenlévő ruházati láncok darabjait vásárolná, de további innovatív ötleteik közt szerepel az is, hogy a fair trade szabályainak megfelelően helyi kisvállalkozások (varrodák, szabóságok, kisebb üzemek) termékeit értékesítenék.

Pénzt is spórolhatunk

Számos légitársaságnál külön árak érvényesek azokra az utasokra, akik feladandó poggyász nélkül utaznak. Ezek az összegek 20 és 80 dollár (3-15 ezer forint) között változnak, vagyis ennyivel fizetnek kevesebbet a repülőjegyért a "könnyű utasok".

A Zero Baggage szolgáltatásai várhatóan 2010-ben indulnak, és elsőként Torontó és az ausztráliai Gold Coast városában lesznek elérhetők. Mint ismeretes a két városban egyaránt nagyszámban érkeznek a hátizsákos és az üzleti utazók.

Sz.K.