Hegypucoló tanfolyam indul Svájcban

Vágólapra másolva!
Hegypucoló tanfolyamot szervez egy svájci síparadicsom. Az érdeklődők megtanulhatják, hogyan kell sziklát fényesíteni, hágót felmosni és szurdokot öblíteni.
Vágólapra másolva!

Engelberg négy hétvégén tart oktatást az érdeklődőknek a hegyek helyes takarításáról, a szakszerű sziklafényesítésről, az ormok portörléséről, a hágófelmosásról, a szurdoköblítésről, a mohaszőnyeg-kiporolásról és persze a zergék kiporszívózásáról. A kurzus elvégzői hegypucoló jelvényt kapnak.

Szemétszedésről nincs szó, hanem csak viccről. A helység a tanfolyammal reklámozza magát, és azért azzal, mert olyan nagy sikere volt a svájci idegenforgalmi hivatal április elsején bemutatott tréfaklipjének, amelyben önkénteseket toborzott az Alpok pucolásához. A videót hat nyelven sugározták, és már az első nap 30 ezren jelentkeztek. Mivel a francia és az olasz tévéhíradók is átvették az egész filmecskét, több mint 100 millió ember látta.

Ezt a globális érdeklődést próbáljuk a hasznunkra fordítani - mondta Modeste Jossen, az engelberti sífelvonó-szolgáltatás igazgatója. Svájc legendás lakóinak tisztaság- és rendmániájáról, sok háztartásban minden héten egy teljes napot szánnak házimunkára.