Vágólapra másolva!
A nyári turistaszezon közeledtével a légitársaságok és repülőterek új módokat találnak arra, hogy megkönnyítsék pénztárcáinkat. Készítsék magukat és idegeiket!
Vágólapra másolva!

A légitársaságokat és repülőtereket már eddig is sok vád érte, hogy szőrszálhasogató dolgokért számolnak felárat. Egyes cégeknél az egy ingyenes poggyász feladása is már csak álom. A tengerentúli példák könnyen átragadhatnak az öreg kontinensre is, ám Európa sem marad le. Íme a legújabb idegborzoló felár-kínálat, az Abc news összeállításában.

Wc használati-díj

Ezután gondolja meg kétszer is, ha iszik még egy kávét repülés előtt. A Ryanair 1,5 dolláros wc használati díj bevezetését fontolgatja.

Forrás: [origo]

Párna-díj

Más dolog, hogy a tervek szerint sok légitársaság eltávolítja a párnákat és takarókat a fedélzetről a súlyteher csökkentése érdekében és megint csak más dolog ugyanezeket pénzért árulni. Az amerikai JetBlue szerint nem. Állításuk szerint a párna- és takarócsomagjuk a legtisztább a repülős párnapiacon.

Telefonos foglalás

Minden,ki, aki már utazott fapados járaton, tudja, hogy a foglalás interneten keresztül egyszerűbb és főleg olcsóbb, mintha máshol intéznénk a jegyvásárlást. A legtöbb amerikai légitársaság is így gondolja, ezért a telefonos ügyintézésért felárat kérnek. A vonal túlsó végén lévő emberi hangért 15 és 35 dollár közötti felárat kell fizetni. Ráadásnak megkapjuk még azt a borzasztó kapcsolási zenét is.

Repülőtéri check-in

Forrás: MTI

A rafinált Ryanair is elvárja a "csináld magad" hozzáállást, sőt az idei évben a tervek szerint teljesen megszünteti a repülőtéri pultos jegykezelést. Addig pedig akár 300-3500 forintba is kerülhet a pult túloldaláról érkező mosoly, ha előzetesen nem online csekkoltunk be.

Táskák ellenőrzése

Talán mindközül ez a legidegesítőbb extra sarc. Minden nagyobb amerikai légitársaság, az Alaska, Jetblue és Southwest kivételével, 15 dollárt számol fel az első csomag átvilágításáért és további 25-öt a másodikért -minden alkalommal. Ez egy retúr jegy esetében akár 80 dolláros többletet is jelenthet.

Curbside Check-in

Az Egyesült Államokban a United, a Us Airways, az Alaska, a JetBlue és a Spirit plusz 2 dollárt kér el azért, hogy ne kelljen elcipelnünk a csomagjainkat a biztonsági kapukig a check-intől. Lehet, hogy jól hangzik, azonban az ár azon a 15-40 dolláron felül van, amit már eleve a csomagellenőrzésért fizet az utas.

Ülésdíj

Forrás: Getty Images

Tavaly a Spirit borzolta a kedélyeket az ülésdíj bevezetésével. 10 dollárért a folyosó vagy ablak melletti, 5 dollárért pedig a középső ülés foglalható el. Félősebbek számára 15 dollárért a vészkijárathoz legközelebb levő sor egyik helye biztosított.

Szívesség-díj

A Londonhoz közeli Luton repülőteret sem kell félteni. Körülbelül másfél dollárt kell fizetnie annak az autósnak vagy motorosnak, aki kivinné vagy elhozná utasát a termináltól.