Heti ajánlat: Jesolo egy hétre 90 ezerért

Vágólapra másolva!
Közeleg az idő, amikor el kell döntenünk, hová utazunk a nyári szabadság alatt és főleg mennyit szánunk a pihenésre. A keret ismeretében aztán már válogathatunk az itthoni és külföldi lehetőségek között. Sorozatunkban 100 ezer forintban határoztuk meg a költségek felső határát, s ez alkalommal Észak-Olaszországot ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Vágólapra másolva!

Az Adriai-tenger olaszországi partvidékén Jesolo talán a magyarok által leginkább ismert és kedvelt rész, még akkor is, ha nem ez a partszakasz a legszebb az országban. Homokos tengerpartja szinte végeláthatatlan, 15 kilométer hosszan nyúlik el, ami már önmagában is vonzóvá teszi ezt az olasz városkát. Az Adriai tengerparton ez az egyik leghosszabb homokos partszakasz, a főszezonban szinte egybefüggő sávot képeznek a parton a színes ernyők. Minden van itt, ami egy tengerparton kell, hogy legyen: strandröplabda pálya, vízibicikli és csónakkölcsönző, fagyizó, büfé hideg és meleg ételekkel. Egy narancslé 2-3 euróba kerül, ugyanennyi egy pohár sör, egy salátát vagy egy kis adag tésztát kb. 6 euróért fogyaszthatunk, a meleg szendvics ára 3 euró.

Forrás: [origo]

Jesolo belvárosa sem kevésbé nyüzsgő, mint a közeli Bibione. Esténként hömpölyögnek az emberek az utcákon, tele vannak az éttermek, a bárok, éjjel pedig elözönlik a szórakozóhelyeket a fiatalok. Az üzletek is nyitva tartanak késő éjszakáig, itt nyugodtan vásárolhatunk akár este 11-kor is.

A város népszerűségét növeli, hogy ez a Velencéhez legközelebb eső észak-olaszországi üdülőhely, így ha megunjuk a strandolást, egy városnézést is könnyen beiktathatunk. Akik pedig a kevésbé nyüzsgő helyeket kedvelik, Jesolótól keleti irányban csak néhány kilométeres távolságra található a kevésbé ismert, éppen ezért nem olyan lármás és nyüzsgő partszakasz: Cavallino, ahová valamelyik délután, egy nyugalmasabb strandolás reményében érdemes ellátogatni.

Forrás: [origo]

90 ezerért szállodában félpanzióval

A temérdek szállásajánlat közül a kétcsillagos Hotel Firenzét szemeltük ki, mert bár egy apartman valószínűleg ennél olcsóbban is kijön, a szállodai elhelyezéshez félpanziós ellátás is tartozik, míg az apartmanokban többnyire saját magunknak kell gondoskodnunk az étkezésekről.

Forrás: [origo]

A nyugodt környezetben lévő családis hangulatú szálloda a tengerparttól 50 méterre fekszik, szobái 2-3 ágyasak, fürdőszobával, telefonnal felszereltek. A szállodában bár, étterem és strandszervíz is működik, az árban pedig - a szokásokkal ellentétben - a napernyők és a nyugágyak használata is benne van.

Forrás: [origo]

Az egyhetes nyaralás az útlemondási biztosítással együtt és az előfoglalási kedvezményt is beleszámítva 108 ezer forintba kerül két személyre félpanziós ellátással. Ez az öszeg ugyanakkor csak a szállásra vonatkozik, az útiköltséget még hozzá kell számolnunk. A Via Michelin útvonaltervezője szerint Budapestről Jesolóig 670 kilométert kell megtennünk, ami 8-9 óra alatt kényelmesen teljesíthető. A benzinköltség egy irányba 115 euró körül van.

A jelenlegi euróárfolyamot figyelembe véve - 310 forintos euróval számolva - egy főre a benzinköltség így 35 560 forint, a teljes nyaralás költsége pedig költőpénz nélkül 89 650 forint egy főre.