Vágólapra másolva!
Az utazók eddig is tudták, hogy a szállodai szobákban elhelyezett mini bárok méregdrágák, csakúgy, mint a telefonálások és a mosoda is, ezért igyekeztek mellőzni ezeket a szolgáltatásokat. Most, a gazdasági válság kellős közepén a világ nagyvárosaiból egyre több szaklap és blogger figyelmeztet, hogy eddig sohasem hallott díjakat számolhatnak hozzá a szállodai számlánkhoz. A pótdíjak általában 20-30 dollárral, de akár 50-100 dollárral is megrövidíthetik a turistákat. Extra költségek A-Z-ig.
Vágólapra másolva!

A turisták természetesen nem a 20-30 dolláros pluszköltségekre hivatkoznak, amikor neheztelnek a szállodákra. Ilyen összegekkel amúgy is emelkednének évről évre az árak, ám az eltitkolt költségek és a hivatkozási tételek enyhén szólva is nevetségesek. Pedig az utazók szerint elég lenne tisztességesen tájékoztatni a szállóvendégeket, és senkinek nem lenne kifogása a felárak ellen. Ha mégis, a turisták egyszerűen nem vennék igénybe például a reptéri transzfert, vagy nem ennének az ajándék gyümölcstálból.

A gyakorlott turisták szerint, ennek a módszernek nem lesz jó vége, hiszen az utazók nagyívben elkerülik az érintett hoteleket, ráadásul a szállodák saját jó hírnevüket is komolyan lerombolják. Amíg azonban nem lesz általánosan elterjedtet a bújtatott költségek bevezetése, addig nekünk utazóknak kell ébernek lenni.

Forrás: [origo]

Reptéri transzfer

Korábban a szállodák 90 százalékának gesztusértékű szolgáltatása volt a reptéri transzferbuszok üzemeltetése. A szolgáltatás ugyan a legtöbb helyen megmaradt, azt azonban elfelejtik, hogy tájékoztassanak is bennünket, arról, hogy ennek összege akár 10-15 dollár is lehet. A legjobb, ha előre tájékozódunk még foglaláskor, vagy mielőtt a reptéren beszállnánk a kisbuszba.

Bellhopok, londinerek

A hordármunka utóbbi években külön szakmává nőtte ki magát. A londinerek udvariasak, fessek, megnyerő a modoruk, gyorsak, és mindig van egy jó poénjuk, sőt, néha még bizalmas információkat is megosztanak velünk. A szállodák eddig a ránk bízták, hogy melyik hordárnak mennyi borravalóval jutalmazzuk a szolgálatkészségét, ez azonban mostantól hivatalos költségként jelenik meg a részletes számlakivonatunkon. Erről mindenképpen érdeklődjünk a recepciókon. Végül is lifttel magunk is fel tudjuk vinni a csomagokat.

Szobaszerviz

Vége a jó világnak, amikor ágyba kértük a reggelit, és felhozattuk a napisajtót, a vasalót, esetleg plusz takarót kértünk. A szobaszervizt mostantól előfordulhat, hogy költségtérítéses szolgáltatásként kínálják. Ennek lehet napi vagy alkalmi költsége is. A napi költséget egyes esetekben akkor is felszámolják, ha igénybe sem vesszük a szobaszervizt.

Forrás: Getty Images

Palackos víz és snack

Az előre bekészített palackos vízből általában két üveggel kaptak a vendégek, mondván egy pohár vízre bármikor szükség lehet. Ázsiai és afrikai országokban különös gondot fordítottak a szállodák arra, hogy mindig legyen ingyenes palackos víz a szobákban, hiszen a külföldiek gyomra nem minden esetben bírja a csapvizet, még fogmosáshoz sem. Ennek vége. Egy üveg vízért akár 5 dollárt is elkérhetnek, amiben az is bosszantó, hogy ugyanazt a palackot a sarki kisboltban 1-2 dollárért meg is lehet venni. Ezentúl óvatosan kell bánni az asztalokra helyezett gyümölcstálakkal is.

Foglalástörlés

Ezt a műveletet adott esetben akkor is elvégezzük, ha annak 5-10 dolláros pluszköltsége van, ám sok bosszúságtól megkímélhetjük magunkat, ha erről jó előre tudomást szerzünk. Így legközelebb már tudjuk, hogy melyik hotel az, ahová biztosan nem megyünk.

Be- és kijelentkezés

Házirendtől függően minden szállodának megvan a maga szokása, hogy a vendégek mikor vehetik át a szobát, illetve mikor kell a legkésőbb elhagyni azokat. Ebben azért lehetett némi rugalmasságot tapasztalni. Szinte mindenkivel előfordult már, hogy sikerült megegyeznie a recepcióval, hogy a repülőgépünk indulásához képest két -három órával megtoldjuk a szállodai tartózkodásunkat. Mostantól nemcsak a késői kijelentkezésért, de túl korai bejelentkezésért is felszámolhatnak valamennyit.

Szenzoros mini bár

A legnagyobb felháborodást eddig az érintés érzékelős mini bárok keltették. A szállóvendégek körében enyhén szólva is kiverte a biztosítékot, hogy a hűtőkben tárolt csokiknak, csipszeknek, üdítőknek és röviditaloknak csak a megérintéséért is extra díjat kell fizetniük. A hibás szoftverfejlesztés eredményeképpen az érzékelő valószínűleg nem tud különbséget tenni abban, hogy épp csak megnézünk egy palack jobbfajta bort, vagy ki is nyitjuk azt. Nem árt az óvatosság.

Forrás: Wikipedia

Energia pótdíj

A magas rezsiköltségek miatt, előfordulhat, hogy a szálloda ránk terheli az elektromos áram költségeit, illetve annak egy részét. Ez a tétel még akkor is szerepelhet a számlakivonaton, ha nem használjuk a villanyt, kihúzzuk a mini bár hűtőjét, és mellőzzük a légkondi használatát. Ha a számlán "energy surcharge fee" tételt látunk, akkor tulajdonképpen már mindegy, de legalább tudjuk, hogy velünk fizettetik ki a villanyszámlát.

Kert, gyep, szökőkút

A vendégek kedvelik a kertre vagy a tengerre néző szobákat. Gyönyörködnek a frissen vágott gyepben, és a gondosan karbantartott virágágyásokban. Ám a látvány sincs ingyen. A végelszámolásnál "groundskeeping surcharge" névvel illetik a kerti pótdíjat.

A poggyászmegőrző...

...ami az egyik legpraktikusabb megoldás volt eddig. Mostantól azonban ha túl korán érkezünk a szálláshelyre és a takarítás miatt még órákig nem vehetjük át a szobánkat, jobb, ha bőröndökkel együtt indulunk el a környékre sétálni, ha nem akarunk 25 dollárral többet fizetni. Ugyanez a helyzet kijelentkezés után is.

Internet

A legtöbb utazó tisztában volt vele eddig is, hogy az internet-szolgáltatással kapcsolatban eléggé megoszlott és megoszlik a hotelek hozzáállása. Az üzleti szállodákban jogos igény az ingyenes internetkapcsolat, ám néhányuk ennek költségeit pont az üzleti és nem a vakációzó vendégekre hárították volna eddig is. Mostantól mindegy hogy "business vagy leasure" meglehet, hogy mindenkinek fizetni kell.

Forrás: Getty Images

Szobabiztonság

Hogy a szobabiztonsági díj mit garantál azon túl, hogy a kulccsal vagy a kártyával bezárjuk az szobaajtónkat, és leadjuk a recepción, nem egészen világos az utazóknak. Az sem, hogy az 1-3 dolláros költséget valójában milyen ellenszolgáltatásért számolják fel.

Telefon

Ha mégis nélkülözhetetlen lenne, hogy telefonhívást kezdeményezzünk a szállodai szobából, jó, ha tudjuk, hogy a magas percdíjakon felül, néhány hotel a kapcsolási díjat is felszámolja, akkor is ha a kapcsolat nem is jött létre és nem is tudtunk beszélni senkivel. Ugyanez a helyzet az ingyenesen hívható úgynevezett toll-free számokkal is. Használjuk inkább a saját mobilunkat.

Törölköző

Frottír strandlepedők és uszodai törölközök továbbra is elérhetőek lesznek a szobákban, ám ezért is pótdíjat számolhatnak fel egyes szállodák. Viszont csak feleannyit fizettetnek velünk, ha például az uszodai törölközőt visszavisszük a szobánkba.

Sz.K.