Vágólapra másolva!
A magyar jégkorong-válogatott történetének talán legfontosabb éve következik, ugyanis egy nagy világversenyen biztosan részt vesz a csapat, egy másikra pedig jó eséllyel pályázik. Közülük az egyiket - az áprilisi A-csoportos világbajnokságot - túlzás nélkül az egész ország figyelemmel kíséri majd és várhatóan sokan a helyszínen szeretnék buzdítani a csapatot. Nekik szeretnénk segítséget nyújtani.
Vágólapra másolva!

Már eddig is bőven megtette, de 2009-ben ismét történelmet írhat a magyar jégkorong-válogatott, feltéve, ha sikerrel veszi a két előtte tornyosuló hatalmas akadályt: a februári olimpiai selejtező tornát Lettországban és az áprilisi svájci világbajnokságot. Előbbinek nem kevesebb a tétje, mint a 2010-es téli olimpiai részvétel Vancouverben, amelyhez hasonlóra 1964, az innsbrucki téli olimpia óta nem volt példa. Ehhez nem kell mást tennie a csapatnak, mint legyőznie a tavalyi világbajnokságon már megvert Ukrajnát, valamint Olaszországot, na meg persze a házigazda letteket. A feladat nem egyszerű, de nem is lehetetlen, egy valami azonban biztos: a magyar jégkorongcsapat sosem látott népszerűségnek örvend és várhatóan már erre az eseményre is sok hazai szurkoló kíséri majd el a fiúkat.

Forrás: MTI

A konjunktúrát jelzi, hogy néhány hazai utazási iroda is lát fantáziát a két rendezvényben és jegyeket, valamint utazással és szállással kombinált csomagokat is vásárolhatnak a szurkolók. A Magyar Jégkorong Szövetségnél az [origo] kérdésére elmondták, hogy a szövetség az Ibusz utazási irodával kötött szerződést az áprilisi világbajnokság jegyeinek árusítására, ugyanakkor az Ibusz mellett a sport utaztatásra szakosodott Pegazus is forgalmaz jegyeket a vb-re és az olimpiai selejtezőre is. A februári rigai tornára a Pegazus mellett az oroszországi és baltikumi utazásokra specializálódott 1000 Út utazási irodánál is foglalhatunk jegyeket, s míg előbbinél csak a jegyeket és a szállást lehet lefoglalni, utóbbinál repülőjegyet is kínálnak a csomaghoz.

Mindkét iroda ajánlatában 8-11 ezer forint közötti szállásárak szerepelnek, s ezért az összegért 3 csillagos szállodai elhelyezés jár reggelivel. A belépőjegyek a Pegazusnál 8500 forintba kerülnek, az 1000 Útnál 16-31 eurót kell fizetni értük. A jegyek egyébként egy napra szólnak és mindkét aznapi mérkőzés megtekintésére jogosítanak.

Ha valaki egyénileg szeretné megszervezni útját, akkor a Booking.com-on hostelt már 124 euróért találhat négy éjszakára, egy olcsó kétcsillagos szállodáért 140 eurót kell kifizetni, de érdemes sietni, mert a legolcsóbb szobákból már csak néhány maradt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A repülőjegy már nehezebb ügy, mivel a lett fővárosba nincs közvetlen járat Budapestről, a legolcsóbb lehetőségekkel pedig az a baj, hogy a gépek a meccsek szempontjából nem a legjobb időpontban indulnak, vagy érkeznek. A legcélszerűbb ezért, ha már egy nappal a torna nyitónapja előtt megérkezünk Rigába és 9-én utazunk haza. Így nem maradunk le semmiről. A legjobb árak Varsón, vagy Kopenhágán keresztül vannak: az előbbi esetben például 78 ezer forintért találtuk a legjobb megoldást illetékkel együtt, de érdemes a bécsi indulást is megfontolni.

Az áprilisi svájci világbajnokságra némileg egyszerűbb eljutni, akár repülővel, vonattal, vagy autóval kelünk útra. A meccseket Zürichben és Bernben rendezik, s ezek közül minket elsősorban Zürich érdekelhet, hiszen a sorsdöntő csoportmeccseket itt zajlanak majd, amelyeken a magyarok Kanadával, Szlovákiával és Fehéroroszországgal mérkőznek meg. Ha repülővel utaznánk, a Malév, vagy a Swiss járatai a legkézenfekvőbbek, amelyekre 55-60 ezer forint körüli áron foglalhatunk jegyeket illetékkel együtt. A magyarok szempontjából fontos helyosztó mérkőzéseket Bernben rendezik majd: ide Zürichből intercity vonaton is eljuthatunk. A retúr jegy 92 svájci frankba kerül.


Vas Márton bevágta a negyediket

Ha autóval megyünk, 1000 kilométeres autózásra készüljünk. Az út nagyjából 9-10 óráig tart, hiszen végig autópályán haladhatunk és a várható költség a viamichelin szerint kb. 280 euró oda-vissza.

Az Ibusz honlapján nem sikerült megtalálnunk a világbajnokságra szóló ajánlatokat, a Pegazus viszont már most hirdeti ajánlatait. A legolcsóbb kategóriájú belépők (állójegyek) 12 800 forintba kerülnek meccsenként, de ha ülőhelyet szeretnénk, akkor már 19 és 27 ezer forintot kel kifizetni. A Pegazus honlapján lévő tájékoztatás szerint ezek a belépők csak az adott mérkőzésre szólnak.

Jobban jár a szurkoló, ha a nemzetközi jégkorongszövetség honlapján foglalja le jegyét a csoportmeccsekre, vagy a későbbi helyosztókra. Itt csomagban kaphatók a belépők, a legolcsóbb verzióban kb. 35 ezer forintnak megfelelő svájci frankért, s a jegyek nemcsak a magyarok meccsére, hanem az aznapi másik találkozóra is érvényesek. A megvásárolt jegyet néhány napon belül postázzák a megadott címre és a cikkíró tapasztalatai szerint azok rendben és hiánytalanul meg is érkeznek.

A meccseknek otthont adó Kloten városrészben egy éjszakára 155 svájci frankért találtunk kétágyas szobát, ami személyenként reggelivel nagyjából 13 500 forintnak felel meg. Ha Zürich belvárosában szeretnénk megszállni, akkor 135-150 frankos árfekvésben számítsunk a legolcsóbb lehetőségekre.