Törökország legjobb nyaralóhelyei

Vágólapra másolva!
A nyolcvanas években legtöbbünk csak az isztambuli bazárig jutott a borzalmas barna bőrkabátok beszerzésére, aztán lassan kezdtünk rájönni, hogy Törökországban más is van a kétségtelenül izgalmas városon kívül. Mára a magyar turisták elfelejtették a 150 éves rabságot és előszeretettel látogatnak az Égei-tenger keleti partvidékére, vagy Dél-Törökország felkapott üdülőhelyeire. De hova is menjen, aki még nem járt erre soha.
Vágólapra másolva!

Törökország igazán az elmúlt másfél évtizedben került fel a magyar turisták térképére, s Isztambulon túl is merészkedtek. Kezdetben az Égei-tenger partvidékének nyaralóhelyeit, Marmarist és Bodrumot lepték el a magyarok, majd következett a Földközi-tenger tagolt partvidéke, s azon belül is Antalya és Alanya üdülőparadicsomai vették át a vezetést.

Antalya, a legismertebb

Bár, ma már számtalan lehetőség kínálkozik a hazai piacon, a charter repülőgépek többsége mégis a nyugati partvidék legnagyobb városában, Antalyában száll le. A viruló és egyre fejlődő város, árnyas, pálmasoros utakkal, festői szépségű régi negyedekkel és egy vonzó, nemrég felújított kikötővel várja a látogatók ezreit minden évben. A város a Konyaalt és a Lara parti homokos tengerpart között terül el, mögötte díszletszerű sziklás hegyoldal. Keletre a szép, hosszú parti sávon források, vízesések zúdulnak a magas sziklákról a tengerbe. A táj árnyas erdőkkel, tavakkal folytatódik, és klímája az egyik legjobb a világon.

A város változatos lehetőségeket kínál a nyaralóknak, és kiváló kiindulópont a helyi kirándulásokhoz, az ókori romokhoz és a kellemes szomszédos strandokhoz.

Antalyát görög telepesek alapították i.e. kb. 1000-ben, és akkori neve Attaleia volt, II. Attalosz pergamoni uralkodó után, aki, mivel el akarta foglalni Sidét, egy tengerészeti bázist létesített itt. A keresztes lovagok által Sataliának ismert területet, amit a kikötő védelmére használtak a szeldzsukok ellen, a 13. századbanban keresztelték át Antalyára.

Forrás: Wikipedia

A városban ma is jó állapotban láthatók az egykori városfalak és a monumentális, háromívű, faragott márvánnyal díszített Hadrianus-kapu, amelyet 130-ban a római császár, városban tett látogatása emlékére emeltek. A városban tett séta alkalmával érdemes felkeresni a Hdrlk Kulesit, azaz a régi világítótornyot is.

Alanya

Az élénk és felkapott nyaralóhely, Alanya a török Riviéra kellemes parti sávján terül el, a fákkal sűrűn benőtt, vöröses színű dombok alatt, a látványt a Taurus-hegység lélegzetelállító csúcsai, a dinnyeföldek és banánültetvények teszik teljessé. A part mentén 100-120 kilométer hosszan végeláthatatlan sorokban különböző kategóriájú szállodák várják a turistákat.

Forrás: [origo]

Alanya városa ötvözi a modern életérzést és a középkori építészetet. A klasszikus időkben Korakeszion néven ismert helységet a Kr. e. 4. században, a római korban alapították, és hírhedt kalózerőd volt. A tengert rettegésben tartó banditákat csupán Pompeiusnak sikerült legyőznie.

A várost később Aladdin Keykubad szultán foglalta el, s építette meg a szeldzsuk birodalom egyik legnagyobb kastélyát. A város neve ekkor változott meg (Alaiye), s lett a szeldzsuk tengeri bázisa, amelynek a jelentősége később az ottomán időkben is fennmaradt. A város jelenlegi nevét Atatürktől kapta.

Az alsó városból egy út vezet végig az öböl körül, ahol szép csónakkikötőt, régi hajóépítő műhelyeket találunk, valamint itt áll a középkori nyolcszögletű Vörös-torony (Kizil Kula) is. A kikötő védelmére épült, 33 méter magas, ötemeletes építményt 1226-ra fejezték be, az első emeletén állandó kiállítás található. Az út innen felfelé vezet a régi szeldzsuk erődhöz, amely fénykorában 150 toronnyal rendelkezett, de még így romos állapotában is mutatja nagyságát.

A kikötőből kirándulóhajók indulnak, a legnépszerűbb az alanyai várhegy körüli hajókázás, összekapcsolva a Szerelmesek barlangjának, a Leány-barlang és a Foszfor-barlang megtekintésével. Közeli látványosság még a Dimcay folyó völgye, ahová félóránként jár dolmus, s ahol az éttermek a folyó közepén állnak, a vendégek így evés közben a vízbe lógathatják lábukat.

Side, a felkapott

Az utóbbi évek slágere Törökországban az ősi halászfalu, Side, amely 80 kilométerrre van Antalyától. E népszerűségének alapja elsősorban a szép homokos part, amely a gyerekes családok körében teszi kedveltté. Színes főutcája tele van kis műhelyekkel, bárokkal és vendéglőkkel, és az út eredeti római oszlopsorokkal folytatódik.

A falu egyik végében a nagyrészt épen maradt amfiteátrum a régi római fürdőkkel kitűnő sétaalkalmat jelent, de ha nem csak a tengerparton szeretnénk sütkérezni, érdemes ellátogatni a helyi múzeumba is.

http://www.videa.hu/flvplayer.swf?v=NLGMXx9zEc69kkHS
Képes kedvcsináló Törökországról

A település alapításának pontos dátumát nem ismerjük, de nagyjából az i.e. 7. századra tehető, ekkor Cyme Aeol kolónia névre hallgatott a település. A város valójában az i.e. 2. században indult virágzásnak, amikor a kalózok által elfogott rabszolgákat itt telepítették le.

Néhány évszázados hanyatlás után az ismételt felvirágzás az i.sz. 2. században kezdődött, ekkor a lakosság bevételeinek nagy részét impozáns épültekre fordította, amelyek részben máig fennmaradtak. A Római Birodalom hanyatlásával vesztette el Side is jelentőségét, bár a bizánci időkben újra virágzásnak indult. Végül a 10. században tűzvész pusztította el.

Árak

Mindhárom üdülőhelyre a legolcsóbb ajánlatokat kerestük lehetőleg a főszezonra, július hónapban. Sidébe július 16- indulással 169 000 forintért már eltölthetünk egy hetet egy háromcsillagos szállodában all inclusive ellátással. Az árban az ellátás mellett a repülőjegy,a repülőtéri illeték, a transzfer és az útlemondási biztosítás is benne foglaltatik.

Antalyába július közepén egy négycsillagos tengerparti hotelben 174 100 forintba kerül egy hét szintén all inclusive ellátással, repülőjeggyel, illetékkel egy személyre. Ugyanez a szálloda hasonló feltételekkel júniusban csak 156 000 forintba kerül személyenként. További árakról és a szállodákról itt tájékozódhat.