Álomállás a hurrikán közepén

Normális esetben az emberek minél messzebbre próbálnak kerülni a szélsőséges időjárási körülményektől, monszunoktól, árvizektől, vagy az épp mostanában aktuális hurrikánoktól. Vannak viszont olyanok is, akik önszántukból vállalják a veszélyt és nap mint nap kockára teszik életüket.

Az augusztusi és a szeptemberi időszak számít a hurrikánszezon csúcspontjának a karibi szigetvilágban és az Egyesült Államok déli államaiban. Ilyenkor kulcskérdés, hogy milyen pontosan és mennyire előre tudják jelezni a szakemberek a vihar várható erejét és legfőképpen irányát. A pontos és gyors előrejelzésen százezrek sorsa múlhat, a prognózisok alapján döntenek az illetékesek a lakosság evakuálásáról és egyéb biztonsági intézkedésekről.

Az Egyesült Államok hadseregében működik egy részleg, amelynek csak és kizárólag az időjárási jelenségek, hurrikánok, tornádók figyelése a feladata. A Missouri államban lévő Biloxi légitámaszpontján állomásozik az 53. Időjárás Felderítő század, amelynek 50 pilótája rendelkezik egyedül azzal a jogosítvánnyal, hogy berepülhetnek a hurrikán belsejébe.

A repülőszázad a klasszikus C130-as repülőgépeket használ, amelyeket eredetileg csapatok és felszerelési tárgyak szállítására fejlesztettek ki. Ezek a gépek igazi igáslovak, egyhuzamban 18 órát képesek a levegőben tölteni és gyakorlatilag bármilyen rossz minőségű leszállópályán is képesek landolni. Természetesen nem ezek a tulajdonságok, sokkal inkább a gép masszív kialakítása az, ami alkalmassá teszi arra, hogy a legerősebb turbulenciát is kibírja. További előny, hogy a gép akár 300 km/h-s sebességre is képes lelassítani anélkül, hogy átesne, ezzel pedig nagyban megnő a stabilitása.

Egy-egy hurrikánvadász bevetés kifejezetten hosszú, akár 12 óráig is eltarthat, mivel a feladat az, hogy egymás után minél többször repüljenek át a hurrikán "szemén", azaz a vihar középpontján. Közben folyamatos méréseket végeznek a fedélzeten tartózkodó meteorológusok, hogy a vihar éppen erősödik, vagy gyengül is milyen irányba várható a mozgása. A fedélzeten is követhető műholdas képek némi hozzávetőleges információt nyújtanak ugyan, de a hőmérsékletre vagy légnyomás-változásra pontos méréseket csak a sorozatos átrepülésekkel lehet végezni. Ezeknek a bevetéseknek hatalmas a jelentőségük, hiszen például az amerikai Nemzeti Hurrikán Központ előrejelzései 30 százalékkal pontosabbak, mióta a hurrikánvadászok méréseit is felhasználhatják - írja riportjában az ABC News.

A gépek általában 3-4 ezer méteres magasságban közelítik meg a viharzónát, de ez természetesen a vihar kiterjedése alapján változhat. Elsőként az úgynevezett elősávon haladnak át a gépek, ez az a rész, amely először éri el a szárazföldet és heves esőzésekkel és széllökésekkel érkezik. A repülőszázad egyik pilótája úgy írta le az élményt, hogy olyan, mintha egy autómosón menne át az ember. Ahogy a gép közelít a vihar középpontjához, a személyzet egyik tagja, a gép hátsó részéből, apró cső alakú érzékelőket, szondákat lő ki a viharfelhőbe. A szondák parányi, automatikusan kinyíló ejtőernyőkkel rendelkeznek, ennek köszönhetően lassan haladnak keresztül a vihar egyes rétegein, s közben adatok ezreit továbbítják a gép számítógépeibe a szélsebességről, hőmérsékletről, légnyomásról és a páratartalomról.

Ahogy a repülőgép a vihar középpontja felé közeledik az addigi zéró látótávolság megnő, s a repülőgép ablakain már nem csak a zuhogó esőt és a párát látni. A vihar szeme a spirál külső részeihez képest kifejezetten nyugodt, az óceán és a kék ég is látható itt a pilóták beszámolói szerint. A vízfelszínen jól látszanak a szél által felkorbácsolt hullámok, amelyek alapján a repülőgép személyzete meglehetősen pontos becslést tud készíteni a szélsebességre vonatkozóan.

A repülőszázad pilótái szerint a legfélelmetesebb látvány a vihar középpontjából kijövet tárul eléjük, a viharfelhő ugyanis sötét, baljóslatú falként magasodik a gép előtt. Ilyenkor készülnek a legszebb felvételek, de nem ritka, hogy a pilótafülkében tartózkodó fotós az erős rázkódás miatt komoly sérüléseket szenved. Egy gép általában 3-4 átrepülést hajt végre, majd mikor kifogy az üzemanyagból, egy újabb egység váltja fel. A legutóbbi nagy hurrikánhoz, a Gusztávhoz - vagy a most fejlődő Ike-hoz - hasonló viharoknál létfontosságú, hogy folyamatos legyen az ellenőrzés és a mérés. A hurrikánvadászok az elsők, akik értesülnek a vihar irányváltoztatásairól, hiszen az átrepülésekkor mindig pontosan meghatározzák a középpont koordinátáit. Ezek alapján pedig a szárazföldi döntéshozók gyorsan dönthetnek az esetleges kitelepítésekről.

A pilóták többsége nem tartja különösebben veszélyesnek foglalkozását, egyikük azt mondta az ABC tudósítójának, hogy például Irak fölött sokkal veszélyesebb repülni, mint egy dühöngő hurrikánban. A legnagyobb veszélynek azt tartják, hogy ha véletlenül nincs bekötve a biztonsági öv, bizony komoly sérüléseket szerezhetnek a turbulenciák alatt.

A viharvadász század feladata ugyanakkor csak addig tart, amíg a vihar eléri a szárazföldet, innen kezdve tornádók alakulhatnak ki, amit még ők sem szeretnének testközelből látni.