Jég okozhatta a Heathrow-i repülőbalesetet

Vágólapra másolva!
Az üzemanyagban kicsapódott vízjég okozhatta a British Airways légitársaság egyik óriásgépének súlyos januári balesetét a londoni Heathrow repülőtéren - áll az incidensről csütörtökön kiadott előzetes hivatalos jelentésben, amely ugyanakkor elismeri, hogy a kis híján katasztrófával végződött eset pontos okai továbbra sem világosak. 
Vágólapra másolva!

A Boeing 777-200-as, 136 utassal és 16 főnyi személyzettel a fedélzetén, január 17-én érkezett Pekingből, és a tízórás út utolsó perceiben mindkét hajtóművének tolóerejét csaknem teljesen elvesztette.

A Rolls-Royce Trent 800-as típusú motorok nem álltak ugyan le, de a brit légibaleset-vizsgáló hatóság (AAIB) 21 oldalas köztes vizsgálati jelentésének megállapítása szerint üzemanyag-ellátásuk a kritikus pillanatokban a szükségesnél messze alacsonyabb szintre zuhant. A hiba a leszállás legkényesebb, végső szakaszában, a Heathrow repülőtértől 3 kilométerre, Nyugat-London sűrűn lakott negyedei felett 180 méterrel jelentkezett.

Forrás: EPA

A gép gyakorlatilag vitorlázva tette meg a hátralévő utat, és épphogy elérte a Heathrow repülőteret. A leszállópályát azonban már nem: a Boeing alig néhány méterrel a Heathrow kerítése, illetve a mellette húzódó négysávos gyorsforgalmi út felett átlendülve, közvetlenül a kerítés után, a füvön landolt, csaknem 400 méternyire a pálya elejétől.

A laza talajon a jobboldali fő futómű letört, a baloldali átszakította a szárnyat és a benne lévő üzemanyagtartályt, amelyekből a baleseti vizsgálók szerint jelentős mennyiségű kerozin folyt ki, de nem lobbant lángra. Összetörtek a hajtóművek és a szárny, valamint a törzs egyes elemei is. A gép a füvön csúszott több száz métert, és a pálya elejénél állt meg.

Forrás: EPA

Az utasokat a vészcsúszdákon mentették ki; ennek során nyolc utas és a személyzet négy tagja könnyebb, egy személy súlyos sérülést szenvedett.

Az utóbbi csaknem három évtizedben ez volt a legsúlyosabb baleset a Heathrow-n; szakértők szerint csak a pilóták bravúrján múlt, hogy a Boeing nem zuhant rá a repülőtér melletti zsúfolt városnegyedre.

Az AAIB csütörtöki köztes jelentése a legvalószínűbb oknak az üzemanyagban mindig jelenlévő víz jegesedését nevezte, de a vizsgálatot végző szakértők elismerték: változatlanul nem egyértelmű, hogy a jég hogyan tömhette el az üzemanyag-ellátó rendszert.

A jelentés hangsúlyozza, hogy a gép az út során, Szibéria fölött szokatlanul, de nem példátlanul hideg légrétegeken haladt át; egy ideig a külső hőmérséklet mínusz 70 fok alatt volt.

Az AAIB szakértői kiemelik ugyanakkor, hogy rendkívül ritka, jó eséllyel egyedi esetről van szó. Ezt jelzi a jelentés szerint, hogy amióta a Boeing 777-eseket 1995-ben forgalomba állították, ezzel a típussal soha semmilyen baleset nem történt, jóllehet e gépek eddig összesen 6,5 millió repülési órát teljesítettek. A vizsgálat folytatódik.