A Rába Quelle irányítja a tatabányai fürdőberuházást

Vágólapra másolva!
A tatabányai önkormányzat megbízása értelmében a győri Rába Quelle Kft. irányítása, felügyelete mellett fejezik be a félig kész fürdő 3,7 milliárd forintos beruházását. Erről Kovacsics Imre, a társaság ügyvezető igazgatója számolt be hétfőn sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Szólt arról is, hogy a kft. irányítja az 1905-ben épült és negyedszázada zárva lévő székesfehérvári Árpád-fürdő rekonstrukcióját. Az utóbbiról elmondta: az egy időben 100-150 vendég befogadására alkalmas létesítményben igényes törzsközönséget, amolyan vizet szeretők klubját szeretnék kialakítani.

Kovacsics Imre elmondta: öt év alatt több mint 2,6 millió vendég látogatta meg a létesítményt. Víztisztító vegyszerre 165 millió forintot, áramra 533 millió forintot, bér- és járulékos költségekre 615 millió forintot költöttek. A bevételről nem közölt adatot, az MTI kérdésére válaszolva annyit mondott, hogy az utóbbi két év már nyereséges volt. A győri önkormányzat és a Pannonvíz Zrt. tulajdonában lévő fürdő üzemeltetésére a hosszú távon bérlő kft. megkapta a támogatást a tulajdonosoktól.

Az ügyvezető igazgató kitért arra, hogy megállapodás közelbe került a Pannonvíz Zrt. és a Rába Quelle között zajló peres eljárássorozat, amely a vízfogyasztás számlázásával és egyéb műszaki problémákkal összefüggésben évek óta zajlott.

Ami a társaság terveit illeti, a győri szabadtéri strand rehabilitációját kiemelt fontosságúnak tartja az ügyvezető igazgató. E munkák költsége elérheti az egymilliárd forintot. Emellett szükség lenne gyógyszállóra is az élményfürdő közelében. Ezek a tervek akkor valósulhatnak meg, ha a tulajdonosokkal meg tudnak állapodni a részletekről - mondta Kovacsics Imre.