Bús düledékein tovább pusztul Huszt vára

Vágólapra másolva!
A helyi hatalom közönye és korrumpáltsága következtében tovább romlik a történelmi huszti vár romjainak állapota - közölte a hét végén az ungvári zakarpattya.net.ua internetes hírújság.
Vágólapra másolva!

Az írás szerint annak ellenére, hogy a romvárat még 2005-ben felvették a nemzeti jelentőségű építészeti emlékek állami nyilvántartásába, és a huszti városi tanács (közgyűlés) elkezdte az építménymaradványok állagmegőrzési és felújítási programjának kidolgozását a Nyugat-Ukrajnai Restaurációs Tervezőintézet bevonásával, az állam eddig semmit nem tett a projekt megvalósítása érdekében. Mi több, a vár területét annyira benőtte a gaz, hogy ember legyen a talpán, aki átverekszi magát rajta, nem is szólva a látogatókat riasztó elhanyagoltságról és szemétről - olvasható a cikkben.

Forrás: [origo]

Különösen fájdalmas látni - így az írás - a romvár gondozatlanságát, állagromlását annak ismeretében, hogy milyen volt ép állapotában néhány évszázaddal ezelőtt, és kik laktak benne - emlékeztetett a cikk.