Sudzsu: a világ legszebb kertjeinek városa

Kínában az elmúlt évezredben a kertépítés igen kedvelt művészeti ággá fejlődött. Ma nagy odafigyeléssel gondozzák a fennmaradt császári és magánkerteket, melyeknek, hogy tökéletességre vigyék, pontos építészeti szabályoknak kellett megfelelniük. Kíváncsiak voltunk az eredeti alkotásokra, és meglátogattuk a Sanghaj melletti Sudzsut, melynek fennmaradt kertjei ma az UNESCO védelmét élvezik.

Körülbelül egy órát vonatoztunk Sanghajból Suzhou-ba meglepően modern és kényelmes kocsikban. Még szendvicseket is kínáltak, bár inkább nem ettünk belőle. Kínában nem meglepő, hogy utaskísérők segédkeznek nem csak a vonaton, a buszokon is, hiszen rengeteg munkahelyet kell teremteniük és ez is egy kézenfekvő lehetőség. A hatékonyság már más kérdés.

A sudzsui pályaudvar rettentően zsúfolt, buszok robognak buszok hátán. Hosszas keresgélés után tanácstalanul mi is felszállunk az egyikre, ami szerencsénkre a város egyetlen főutcáján halad végig. Első látásra nehéz elképzelni, hogy ez a rendezetlenül bűzös város milyen különlegességet kínál majd, bár a káosz és a tömeg tébolyát szemlélni önmagában is érdekes és szórakoztató.

Sudzsu kétezer ötszáz éves történelemre tekint vissza. Kiterjedt csatornarendszere miatt mindig is fontos stratégiai szerepet játszott a kereskedelmi utak mentén, ennélfogva utcái kereskedőktől és iparosoktól váltak zsúfolttá. A 14. századra Kína vezető selyemtermesztőjévé vált és területén egyre többen telepedtek le részben az arisztokrácia köreiből, részben híres tudósok, színészek, festők és kéjvadászok, akik villáikkal és kertjeikkel teremtettek maguknak kényelmes és díszes környezetet. A 16. századra a kisebb-nagyobb kertek száma meghaladta a százat és egyben igazi idegenforgalmi célponttá váltak. Csatornáinak száma, kiterjedtsége, fehérre meszelt házai és macskaköves utcái miatt a Kelet Velencéjeként emlegették és emlegetik még ma is, bár a város megmaradt báját tekintve ez napjainkban már enyhe túlzás. A város hírnevét mindemellett még gyönyörű asszonyai és lányai jelentették, akikhez hasonlót egész Kína-szerte nem találhattak. Marco Polo egyszer azt mondta, hogy "ami az Égben a Paradicsom, az a Földön Sudzsu és Hangdzsu".

A kínai kertépítészet története az uralkodóházak megjelenésével kezdődött, amikor a császárok kikapcsolódást kerestek és a városon kívüli parkokban hódoltak kedvenc szórakozásuknak, a vadászatnak. Ezek a vadászösvények, gyönyörű környezetben, hegyeken és folyókon íveltek át. Szépségüknél fogva igen népszerűvé váltak, és az addig csak városszéli parkok hamarosan feltűntek a császári paloták udvarában is, mesterséges környezetben, ám annál lenyűgözőbb hatást keltve. A kertek nem sokkal később a jómódúak körében státuszszimbólummá váltak és rezidenciáikkal egymás között versengtek. Élvezettel figyelték és tanulmányozták a természetet, tájat, panorámát, és próbálták kifejezni saját személyes érzelmeiket. Ebben az időben virágzott a tájkép költészet és festészet. A káprázatos hegyszirtek és folyók menti parkok által ihletetten megpróbálták a természetes tájat kertjeikben kicsiben megvalósítani, és ezáltal a kertépítészet is valódi művészeti ággá fejlődött. A cél a természet harmóniájának minél tökéletesebb megteremtése és az érzelmek minél áthatóbb kifejezése volt.

A Hálók Mesterének kertje például egy parányi udvarház a város közepén, ennek ellenére a legszebben megőrzött. Nagyszerűsége a térkihasználásban rejlik, apró labirintusa, udvara és különböző ablak- és kapukivágásainak köszönhetően egy sokkal nagyobb kiterjedésű terület érzését kelti. A tó körüli pavilonokat fedett folyosó köti össze, ahol Ming-kori bútorokat és belső térrendezést szemlélhetünk meg. Az Oroszlánliget kertet 1342-ben építették Tianru nevű buddhista szerzetes megrendelésére, mesterének tiszteletére, aki az Oroszlánsziklán élt Tianmu hegyén. Építője megpróbálta visszaadni a hegyek és sziklák hangulatát, így rengeteg, különböző alakú és mintájú kődarabot találhatunk itt.

A kertépítészet teóriája a négy alapelem köré összpontosul: hegyek, víz, építmények és növények. Hegyek és víz nélkül nem létezik kínai kert. Mivel a magánkertek alapterülete viszonylag kicsi, valódi hegyek nem férhetnek bele. A hegyek szimbolizálásaként köveket gyűjtöttek és használtak, de egyáltalán nem mindegy milyeneket. A kő valódi szépsége a formájában rejlik, mérete és látványa a megformálni kívánt hegy hangulatát kell hogy tükrözze. A víz intelligenciát visz a kertekbe.

Ahogy a természetes tavak sem szabályos formájúak, a kertben ásott tó sem lehet szabályos. A lényeg minden esetben, hogy a mesterségesen előállított kert minél természetesebbnek hasson. Az építmények lehetnek pavilonok, teraszok, folyosók vagy hidak, de az ablak- és ajtókivágásoknak is jelentőségük van. Teljesen mindegy hogy keleti vagy a nyugati kertekről beszélünk a fák és virágok természetesen alapvető elemek, az egyetlen eltérés csupán a tervezés mikéntje. A kínai kertekben ez sokkal fontosabb, hiszen esetenként pontosan reprodukálnunk kell például egy hegyvonulat látképét. Ezen felül a kínai kertépítészet fontos alapvetése, hogy a területen már jelenlévő növényeket nem szabad kiirtani, bele kell azokat tervezni a kompozícióba. A kertépítők hosszú időn keresztül gyűjtötték össze tapasztalataikat, hogy a legtermészetesebb látványt teremthessék meg.

Sudzsuban kíváncsiak voltunk még az Északi Pagodára, templomkertjére és a kilenc emelet nyújtotta látványára. Ezerhétszáz évre visszamenő múltjával érdekes látványt nyújt a kopott és megrongálódott udvarházak hátterében, és kilátópontjaiból is csak a modern iparosodott Sudzsu tárul elénk. A város, melynek kertjei és hajdani paradicsomi bája ott valahol nagyon eldugottan pillantható már csak meg, ha sétánk közben éppen észrevesszük. A szemünket ugyan jól nyitva kell értük tartani, de figyelmünket ugyancsak leköti a hétköznapi vidéki város össze-vissza zsivaja.

Papp valéria