Thaiföld ráerősít a minőségi turizmusra

Vágólapra másolva!
A hetvenes évek eleje óta, amikor thai kormány miután felismerte az ország adottságait és a turizmusban rejlő egyedülálló lehetőségeket, s az azt követő húsz esztendőben folyamatosan mind nagyobb hangsúlyt fektetett az iparág fejlesztésére. Mára a turizmus a legnagyobb prioritást élvezi a királyság területén, melynek eredményeként a szakemberek 2008-tól a minőségi turizmusra helyeznének nagyobb hangsúlyt.
Vágólapra másolva!

A hetvenes években Thaiföld pusztán egy volt az egzotikus turistacélpontok közül. Miután az utazók felfedezték, hogy a trópusi ország az év 360 napján élvezhető és kihasználható, tömegével érkeztek az egykori Sziámba. Míg 1981-ben a mindössze 2 millió látogató volt kíváncsi az országra, addig az elmúlt években odalátogató átlagosan évi 10-11 millió turista körülbelül 400-600 milliárd bahtot, vagyis az ország GDP-jének körülbelül a 7-9 százalékát termelte ki. Tavaly pedig 15 millió turista volt kíváncsi Dél-kelet Ázsia gyöngyszemére.

A legkedveltebb turista célpontok, mint Bangkok, Chiang Mai és Pattaya után az ország déli részén is dinamikus fejlődésnek indultak a települések, ezzel együtt az üdülőkomplexumok is. A turizmus oldalvizén a nagy és ismert szállodaláncok légitársaságok között, mostanra megjelentek a design hotelek, mint például az Indigo Pearl, az intelligens öko-szállodák, mint amilyen az Evason, de töretlen sikere van a turisztikailag remek célállomásokkal üzemelő Bangkok Airwaysnek. Ázsia boutique légitársasága számára legutóbb 40 százalék bevétel- és 15 százalék forgalomnövekedést eredményezett a Bangkok-Samui útvonalon bevezetett járatindítás.

Mivel Thaiföld a világ egyik legismertebb és legkedveltebb desztinációi között tartják számon, a Thai Turisztikai Hivatal (TAT) szakemberei úgy döntöttek, hogy idén a tömegturizmus után a minőségi turizmust helyezik a középpontba.

A napokban megrendezett budapesti workshopon 40 kiállító- köztük 29 nagyrészt prémium kategóriás szálloda- mutatta be kínálatát a "Csodálatos Thaiföld" kampány keretében.

Ahogy Jutahporn Rerngronara megbízott turisztikai kormányzó elmondta az idei kampány " A 7 thai csoda" köré csoportosítja a látnivalókat, így a turisták a thai élet, a vallási kincsek, tengerpartok, természeti látnivalók, a wellness, a trend, és a fesztiválok kínálatából válogathatnak.

A legkedveltebb turistacélpontok között szerepel Bangkok mellett az ország északi részén fekvő, világörökség részeként számon tartott Chiang Mai, a 10 kilométeres partszakaszán cunami sújtotta Phuket, az ökoturisták és hátizsákosok kedvence, a parányi Samui szigete, és a királyi üdülőhely Hua Hin, illetve Krabi.

Szabó Kata