Ötcsillagos szálloda nyílt Sárváron

Vágólapra másolva!
Ötcsillagos szálloda nyílt Sárváron; a Spirit Hotel Rogner Thermal Spa 12 milliárd forintos beruházással, tisztán hazai tőkéből épült fel - tájékoztatott Nyírő Judit, a szálloda marketing-menedzsere. A szálloda 273 egyedileg berendezett egy- és kétágyas szobával, köztük több lakosztállyal is rendelkezik, 1500 négyzetméter vízfelületű fedett fürdőrészlegében huszonkét élmény- és termálmedencét, saját gyógyászati részleget alakítottak ki. Nyírő Judit elmondta, hogy az ötcsillagos hotel jelenleg 180 embernek ad munkát.
Vágólapra másolva!

A beruházás Wicha József ingatlanvállalkozó és Bálintfy Gábor vállalkozó-ügyvéd érdekeltségi körébe tartozik. Wicha József és Bálintfy Gábor közös cége, a Terra Invest tevékenységét többmilliárd forintos projektek fémjelzik, például a Római Wellness Otthon lakópark, illetve az újpesti Európa Center Üzleti és Logisztikai Park.

Wicha József elmondta: egyik cégük hajtja végre a beruházást, amelyhez a saját erőn kívül jelentős banki finanszírozást is igénybe vettek. Ennek mértékéről a vállalkozó nem kívánt részleteket közölni.

Elmondta ugyanakkor, számításaik szerint 15 év alatt megtérülhet a sárvári befektetetés, a sárvári gyógyvíz és az új ötcsillagos szállodát körülvevő természetes környezet adottságai kiválóak. A hotel a magas minőségi követelményeket támasztó osztrák Rogner szállodalánc tagja. A szálloda hivatalos megnyitóját májusra tervezik, addig "próbaüzemben", de teljes körű szolgáltatásokat nyújtva működik.

Dénes Tibor, Sárvár polgármestere szerint a Rába-parti város már nyolcadik éve tudatosan és intenzíven támogatja a gyógyfürdőre és a wellness-turizmusra alapozott fejlesztéseket. Ennek volt a része az új gyógy- és wellnessfürdő megépítése, és a szállodaépítkezések is. Még nincs két éve, hogy átadták a négycsillagos 223 szobával rendelkező Park Inn Hotelt, most pedig egy új ötcsillagos szállodával gazdagodott a település.

A polgármester elmondta: tovább szeretnék növelni a szálláslehetőségek számát, a jelenleg 3.300 fős szállodai kapacitást 4 ezer fölé emelhetik, hiszen az önkormányzat újabb szállodaépítés lehetőségeiről tárgyal.

Dénes Tibor elmondta azt is: a gyógyfürdő évente 472 ezer vendéget fogad, de a magas színvonalat képviselő szállodák, a Spirit, a Park Inn és a Danubius Thermal Hotel is saját gyógyfürdő- és wellness részleggel rendelkeznek.

"Szeretnénk egy 3,5 milliárd forintos fejlesztéssel bővíteni a gyógyfürdőt, reményeink szerint a következő 10 évben mintegy 200 milliárd forintnyi idegenforgalmi fejlesztés valósulhat meg a városban" - mondta.