Utazási jótanácsok Ausztriába indulóknak

Vágólapra másolva!
Akár busszal akár autóval indulnánk Ausztriába, fontos előírásokat kell megismernünk. Azoknak is érdemes tájékozódni, akik vonattal kelnek útra a szomszédos országba.
Vágólapra másolva!

Új szabályok turistabuszok számára 2007 decemberében

Az autóbusszal Bécsbe érkező egynapos vendégek rendkívül nagy száma miatt új szabályozást dolgozott ki a bécsi városvezetés. Ennek eredményeképpen a december 1-jei, 8-i, 15-i, és 22-i szombaton a városba turistabusszal látogatók számára egy újonnan kiépített, kitáblázott zóna áll rendelkezésre belvárosi kerületekben. A megjelölt napokon 6-tól 20 óráig a városi tanács által kiállított buszbehajtási engedélyt kell beszerezni, amely mely kizárólag Bécs városának hivatalos weboldalán rendelhető meg.

Az egy napra érvényes behajtási engedély ára 16,47 euró. A foglalásra 2007. november 9-től van lehetőség. A foglalásnál egy elektronikus adatlapot kell kitöltenie az alábbi adatokkal: a busz rendszáma, választott érvényességi nap, választott késő-délutáni időpont az utasok felvételére. A központi le- és felszállóhelynek számító Museumsplatzra szombatonként maximum 300 busznak lesz lehetősége behajtani és ingyenesen parkolni.

Ha busszal érkező baráti társaságunk Bécsben megszállna, érdeklődjünk a szállodánál a behajtási engedéllyel kapcsolatban. Ne feledjük, a szálloda által biztosított buszbehajtási engedély nem érvényes a Museumsplatz-i fel- és leszállóhely igénybevételére, valamint az ingyenes parkolóhely használatára sem jogosít!

Ha nincs engedélyünk...

Amennyiben az Ön által választott szombati napra már az összes behajtási jegy elkelt, a legközelebbi "buszmegállókat a Schwedenplatzon a Duna-csatornánál (az Óváros peremén),

a Vordere Zollamts utcában és a Heumarkt-nál (a Stadtpark mellett), illetve a Westbahnhof közelében, a Neubaugürtelnél találjuk..

Advent szombatjain, ezeken kívül (az egyébként csak éjszakai buszparkolókként szolgáló) Währinger Gürtelen a 18. kerületben, illetve a Josef-Holaubek-Platzon a Wirtschaftsuniversität mellett (9. kerület) tudnak parkolni a buszok.

Autósok figyelem!

2008-ban korallpiros színű lesz az osztrák autópálya-matrica, amelynek árusítása már 2007. december 1-től közel 7 ezer osztrák és külföldi üzletben elkezdődött. Személygépkocsira az éves matrica: 73,80 euró két hónapos 22,20 euró, a tíz napos matrica: 7,70 euróba kerül.

Aki 2008-ban érvényes matrica nélkül használja az osztrák autópályákat, 120 eurós büntetésre számíthat. Nem érdemes hamis vagy érvénytelen matricával próbálkozni, mert ebben az esetben 240 euró a büntetés. Sőt, aki nem tud a helyszínen fizetni, arra akár 440 eurós büntetést is kiszabhatnak.

Vonaton utazóknak

Szeptember 1-jétől az osztrák és a német vasutak valamennyi járatán tilos a dohányzás, sőt, cigarettával még áthaladni is tilos a kocsikon. A dohányfüst mentes vonatokon minden utas kényelmesebben utazhat majd, így a dohányzók és nem dohányzók egyaránt, hiszen mindenki igénybe veheti ezentúl bármelyik kocsit, és a korábban dohányzó osztályok is füstmentessé válnak.

Fotó: EPA

Európa-szerte már több országban bevezették a nem dohányzó vonatokat. Olaszországban, 2005-ben, Franciaországban, Romániában és Svájcban pedig 2006-ban. Idén az osztrák mellett a szlovén, a német, a magyar, a lengyel, az orosz, a cseh és a szlovák szerelvényeken is kivétel nélkül tilos lesz a dohányzás.

A pályaudvarok területén azonban számos dohányzásra kijelölt hellyel szeretnék dohányzó utasokat kárpótolni.

Szabó Kata