Vágólapra másolva!
Két kecskét áldozott a Nepal Airlines nepáli légitársaság egy hindu isten kegyeinek elnyerése végett, hogy az vessen véget a cég Boeing 757-es gépeit sújtó üzemzavaroknak.
Vágólapra másolva!

Az esemény még szombaton történt, de csak kedden erősítette meg a légitársaság szóvivője az AFP hírügynökségnek. Beszámolója szerint a kecskéket azért ajánlották fel Akas Bhairabnak, az ég hindu istenének - akit a légitársaság valamennyi gépén ábrázolnak -, hogy a jövőben elkerüljenek bármiféle műszaki problémát a repülésnél.

Az állatokat szombaton egy hagyományos nepáli áldozati késsel fejezték le a katmandui repülőtéren az Air Nepal egyik Boeing 757-ese előtt, közben a légitársaság vezetői leborultak a gép előtt.

Az ázsiai, himalájai ország nemzeti légitársasága augusztusban tíz napra kénytelen volt leállítani nemzetközi légi járatait, mert mindkét Boeing 757-esével műszaki problémák támadtak. Jelenleg az egyiket Bruneiben teljes revíziónak vetik alá, a második Katmanduban, a fővárosban van, és hivatalosan menetképes.

Előzőleg ugyan két alkalommal is meghiúsult a felszállása, ám a kecskeáldozat után sikeresen elrepült Hongkongba.