Bréma önfeledt mulatságra készül

Vágólapra másolva!
Bréma egy igazi nagyváros, amely egyben történelmi és modern, tradicionális és innovatív, élményekben gazdag és pihentető, ahova hó végétől heti három alkalommal indul közvetlen járat Budapestről.
Vágólapra másolva!

Bréma Németország észak-nyugati területének egyik legizgalmasabb városa, amely ősszel megannyi arcát megmutatja a turistáknak

Bréma gyökereit a Schnoorban, vagyis a legrégebbi városrészben fedezhetjük fel, ahol szűk utcákon kicsi, középkori favázas házak mellett barangolhatunk. A gazdag múlttal rendelkező "Böttcherstrasse" negyed szokatlan, vörös égetett téglás építészetével, sokrétű iparművészeti és kézműves termékkel, valamint izgalmas múzeumokkal szintén érdekes program.

A városi séták alkalmával semmiképpen ne hagyjuk ki a díszes városházát, Roland tiszteletteljes szobrát a piactéren, mert ezek mind a Hanza-város eltéveszthetetlen jelképei.

A Weser partján található Hanza-városban 17 napon keresztül, október 19. és november 4. között, "rendkívüli állapot" uralkodik. Ekkor tartják a brémaiak és vendégeik a "Freimarkt" ünnepet, amely tréfa, társasági élet sajátos elegyéből született önfeledt mulatság.

Forrás: EPA

Németország legrégebbi és harmadik legnagyobb népünnepélye évről-évre több mint négymillió turistát csalogat az óvárostól csak néhány lépésnyire található Bürgerweidére. Mintegy 100 ezer négyzetméteren több mint 320 mutatványos szórakoztatja az utazókat és a helybélieket.

A legmodernebb hullámvasutak mellett, érdemes kipróbálni a tradicionális láncos körhintát, valamint a vattacukrot, a pirított mandulát, halas zsemlét és sültkolbászt.

Az idén 972-ik alkalommal ismét fennhangon elhangzik "brémaiul", hogy "Ischa Freimaak", a vendégek hajnalig tartó ünneplésbe és táncba kezdenek

Érdemes elgondolkodni egy hosszú hétvégén, mert Brémában már 33 eurótól találunk szállást háromcsillagos Bed and Breakfast szállodákban. Ráadásul a város mostantól még közelebb kerül Magyarországhoz, mert október végétől Budapestről hetente három alkalommal (kedden, csütörtökön, vasárnap) indulnak járatok közvetlenül a bájos északi Hanza-városba.