Finisben a szavazás a világ hét új csodájáról

Vágólapra másolva!
Eddig több mint hatvanmillió ember adta le szavazatát a Földön a világ hét új csodájának listájára, az eredményt két hét múlva, július 7-én hirdetik ki Portugáliában.
Vágólapra másolva!

"Özönlenek a szavazatok, ami azt mutatja, hogy honlapunk a világ egyik legnépszerűbb weblapja lett" - mondta A világ hét új csodája elnevezésű kampány zürichi központjának szóvivője, Tia Viering. A versengésben főszerepet játszik a nemzeti büszkeség - mutatott rá a szóvivő.

Brazília elnöke, Luiz Inacio Lula da Silva átölelte a Rio de Janeiró-i Krisztus-szobrot, miután hetenként tartott rádiós beszédeinek egyikében elmagyarázta, hogyan kell szavazni a világhírű brazil szoborra.

Kína egyes iskoláiban és egyetemein a diákok a Nagy Falért kampányolnak, míg Jordániában a királyi család a híres sivatagi város, Petra szépségét magasztalta. Peru kormánya ingyenes számítógépes terminálok felállításával ösztökélte a lakosokat, hogy szavazzanak a Machu Picchura, a híres inka romvárosra. Mexikóban kólás dobozokon látható hirdetés, miszerint minél többen adják le szavazatukat Chichén Itza maja romvárosra.

Forrás: EPA

Noha a versengés hatalmas tömegeket mozgat meg, némelyek amiatt aggódnak, hogy a túlzott turizmus tönkreteheti a csodás építményeket. Ezzel szemben Tia Viering azt mondja, hogy a népszerűség nem lehet káros, és a legrosszabb, ami egy híres építménnyel vagy hellyel történhet az az, hogy feledésbe merül.

A világ hét régi csodája közül csupán a gízai piramisok állnak - írja a Reuters -, s a svájci-kanadai vállalkozó, Bernard Weber ezért is állt elő az ötlettel, hogy az emberiség szavazza meg a világ hét új csodáját.