Indul a balatoni strandszezon

Vágólapra másolva!
A szombati siófoki balatoni szezonnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette az idei turisztikai idény a déli part egyik legkedveltebb tóparti üdülővárosában. A strandok egy része a jó időre való tekintettel már megnyitotta kapuit, s számos kedvezménnyel csalogatja a vendégeket. Az [origo] összeállításában tájékozódhat néhány balatoni strand idei árairól és az újdonságokról.
Vágólapra másolva!

A szezonnyitó háromnapos rendezvénysorozat célja, hogy Siófok bemutassa a városba érkező turistáknak, a hazai és a külföldi idegenforgalmi szakembereknek, valamint a sajtó képviselőinek, hogy a település miként készült fel a vendégek fogadására és milyen újdonságokkal találkozhatnak a látogatók az idei szezonban.

A balatoni turizmus indulásának hagyományos ünnepe, gyökerei az 1880-as évek elejétől Siófokhoz kötődnek, ezért a szezon kezdetét beharangozó turistacsalogató kulturális és gasztronómiai programokkal, újdonságokról tájékoztató rendezvénnyel e hagyományt tiszteljük.

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően az idén is a szezonnyitón adták át a város népszerűsítéséért, valamint a turizmus fellendítéséért végzett kiemelkedő tevékenységet elismerő Kálmán Imre-emlékplaketteket, valamint a Siófok Barátja és a Pro Turizmo kitüntetéseket.

Az idei balatoni szezont megnyitó ünnepség után és azt követően hétfő estig térzene, társastánc-bemutató, gyermekműsorok és neves hazai előadóművészek koncertjei szórakoztatják a vendégeket. Nem marad el a hagyományos halászléfőző verseny sem, amelyre vasárnap délelőtt várják az indulókat és a kóstolókat, a Dél-balatoni Kulturális Központban pedig a sajtófotókból nyílt kiállítás képeit tekinthetik meg az érdeklődők.

Alsóörsön mindent megtesznek a mozgássérültekért

A tó parti strandok is megnyitottak és számos újdonsággal várják a nyaralóvendégeket. Évek óta az egyik legnépszerűbb balatoni strand az alsóörsi, amely 2005-ben és az elmúlt évben is a legjobb minőségű strandoknak járó kékhullám zászlóval is büszkélkedhet. A strand egyik különlegessége, hogy mozgáskorlátozottak számára is igénybe vehető minden kényelmi szolgáltatás a zuhanyzók, az öltözők és a szabadtéri tussolók is. Az alsóörsi strandon a főszezonban rendszeres gyerekprogramokkal, játszóházzal, a felnőtteknek víziaerobikkal csábítják a vendégeket. Az alsóörsi strandon egészségügyi szolgálat is működik. A belépés négy éves korig ingyenes, a gyerek- és nyugdíjas-jegyért 220, a felnőttjegyért 330 forintot kell fizetni, de közel féláron léphetünk be, ha délután 16 óra után érkezünk, ekkor a gyerekjegyért 110, a felnőttjegyért 170 forintot kell kifizetnünk.

Gazdag programok Füreden

Továbbra is az egyik legnépszerűbb Balaton parti település, az utóbbi években látványos fejlődésen keresztülment Balatonfüred. A helyi strandok közül a település keleti felén az Aranyhíd sétányon található Kisfaludy strandot ajánljuk olvasóinknak, amely az elmúlt két évben szintén elnyerte a legjobb strandoknak járó díjat.


Hangulatcsináló a Balatonról

A strandra érkezők számtalan ingyenesen igénybe vehető szolgáltatás közül választhatnak, van 350 férőhelyes parkoló, vízibicikli kölcsönzés, különböző szórakoztató gyerekprogramok, koncertek, sőt még internetezési lehetőség is. A strand reggel fél 9-től eset 7 óráig tart nyitva, a felnőtt napijegy 350, a gyerekek belépője 220 forintba kerül. Ha az egész szezonra szóló bérletet szeretnénk venni, a felnőtteknek 9 ezer, a gyerekeknek 6930 forintot kell leszurkolnunk.

Balatonfüreden a strandon kívül is szinte minden hétvégén valamilyen kulturális programmal várják az idelátogatókat. Május 26-án országos triatlon bajnokság, 27-én gyereknapi program lesz, de rendeznek a nyár folyamán gitárfesztivált, hal- és borünnepet, kerékpáros és vitorlás-versenyeket is.

Bogláron ingyenes

Balatonbogláron az egykori fizetős strand évek óta ingyenesen várja a fürdőzőket, s a 2007-es szezonban újdonságként már a parkolásért sem kell fizetni. A 9,5 hektár nagyságú területen a büfék, éttermek, cukrászdák és boltok mellett közel 2 ezer négyzetméternyi sportolási lehetőség is a vendégek rendelkezésére áll. Van itt homokos strandröplabda-pálya, füves focipályák, gumilapos kosárlabdapálya, a vízben pedig felállított vízikapuk várják a stukkoló bajnokokat. Térítés ellenében használható a vízi csúszda, a teniszpálya, vagy a minigolf, de a kikötőből induló vitorlások bérlésére is van lehetőség.

A strand május 15-én nyitotta meg kapuit, s szeptember 5-ig naponta 9 és 18 óra között várja a vendégeket. A hétvégéken ingyenes zenés és szórakoztató műsorokat tartanak a strand területén és a Platán-soron is.

Siófok, a strandfőváros

A Balaton legnagyobb üdülőhelyén találjuk a tó és az ország legnagyobb strandjait. Közülük is az első, a Nagystrand, ahol nem kevesebb mint 13 ezer embernek jut férőhely. A nyolchektáros terület keleti felén a két évvel ezelőtti mederkotrás eredményeként egy homokos partmenti fövenyt alakítottak ki, amelyet elsősorban a gyerekes családok számára ajánlunk.

Forrás: [origo]

A Nagystrand napközben fizetős, de a zárás után, este 7 órától hajnalig ingyenes szórakoztató parkként működik. A főszezonban gyakorlatilag a hét minden napján számtalan sportprogramot és zenei előadást tartanak itt, az esti órákban pedig többnyire ingyenes koncerteket rendeznek a legismertebb hazai előadók fellépésével. A programok a június 22-i nyitópartyval veszik kezdetét és tartanak egészen augusztus 19-ig.

A Nagystrandra szóló belépők némileg drágábbak a többi balatoni strandéinál, a felnőtt napijegyért a június 18-ig tartó elő- és az augusztus 18-tól a szeptember 16-i zárásig tartó útószezonban 700, a június 19-től augusztus 20-ig tartó főszezonban 800 forintot kell fizetni, az elő- és utószezonra szóló gyerekbelépők 300. a főszezonban 500 forintba kerülnek.

Lehetőség van heti és ötnapos jegyek vásárlására is: előbbiek a felnőtteknek 3500 és 5000 forintba, a gyerekeknek 1750 és 3000 forintba kerülnek a szezontól függően, utóbbiakért 2800 és 3500 forintot, illetve 1400 és 2300 forintot kell fizetni. A napi kabinjegyek egységesen 1000 forintot, a heti kabinjegyek pedig 5000 forintot kóstálnak.

Balatonberény, a naturisták paradicsoma

Május 15 óta tart nyitva a balatonberényi naturista strand is és egészen szeptember közepéig, naponta 8 és 19 óra között várja vendégeit. Az 1986 óta üzemelő strand hathektáros területét nádasok és sövénykerítés veszi körül a vendégek nyugalma érdekében.

A strand területén ingyenes és térítés mellett igénybe vehető sportolási lehetőségek állnak a vendégek rendelkezésére, a parkolásért viszont fizetni kell, naponta 400 forintot. A strand területén étterem, büfé, sőt még masszázsszolgáltatás is működik, nemcsak a strandoló vendégek számára.

A naturista strandra az idénybelépő 20 ezer forintba, a felnőtt napijegy 600 forintba kerül, a heti jegyért 3500, a havi belépőért pedig 13 ezer forintot kell leszurkolni.