Rendvédők a Szent Márk tér tisztaságáért

Vágólapra másolva!
Velence városa rendvédőket vezényel a híres Szent Márk térre, hogy megakadályozzák a turistákat a meztelen felsőtesttel való napozásban és abban, hogy szanaszét hajigálják a gyorséttermekben vett ételek csomagoló papírjait azon a helyen, amelyet Napóleon "Európa társalgójának" nevezett, s amely a Világörökség része.
Vágólapra másolva!

Mint városi illetékesek közölték, szeretnék a jelenleginél méltóbb és tisztább állapotban látni a teret, amely régóta a világ egyik legvonzóbb turista-célpontja, akárcsak a Szent Márk székesegyház, a Dózse-palota és a Grand Canal.

Michele Vianello alpolgármester elmondta: a munkába lépő hat rendvédő - férfiak és nők vegyesen - jó szóval igyekszik majd meggyőzni a látogatókat arról, hogy "nem illendő dolog a város utcáin enni, táborozni, heverészni, vagy éppen meztelen felsőtesttel flangálni". Rögtön hozzátette, hogy a "városőrök" senkit sem fognak megbírságolni.

A tehetősebb turisták egy-egy kávéra az 1720 óta működő Caffe Floriant keresik fel, ahol olyan személyiségek fordultak meg, mint például Goethe, Casanova, Byron és Proust, a drága városban megforduló vendégek többsége azonban az elvihető ételt-italt részesíti előnyben. A lagúnák városának vezetői ezért azon munkálkodnak, hogy megtiltsák az ilyen ételek, italok árusítását a téren, ettől is remélve, hogy kevesebb lesz a szemét. A városi hatóságok azt már korábban megtiltották, hogy ifjú hátizsákos turisták a székesegyház lépcsőin aludjanak.