Kisfilmek az Adriáról - ötletek a nyaralás előtt

Vágólapra másolva!
Rohamléptekkel közeleg a nyár, az előrelátó magyar turista már ilyenkor, május elején lefoglalja a nyaralását. Az alábbiakban azoknak szeretnénk segíteni néhány rövidfilmmel, akik Horvátországot szemelték ki úticélul.
Vágólapra másolva!

Kevesen tudják, hogy Krk a legnagyobb horvátországi sziget, mintegy 410 négyzetkilométeren helyezkedik el, a területén található 68 településen 16 ezer lakos él. A szigethez 20 kisebb nagyobb szigetecske és zátony tartozik és érdekesség, hogy a szigeten két tó és három kisebb folyó is található. A szigeten 8-10 nagyobb település található, de közülük talán a két legizgalmasabb a sziget gazdasági, adminisztratív és vallási központjának számító Krk városa, illetve a sziget dél-keleti csücskében fekvő Baska.

A legtöbb horvátországi nyaralóhelyhez hasonlóan Krk szigetén is bőséges a szálláskínálat, az egyszerű, ellátás nélküli apartmantól, a 3-4 csillagos szállodákon át, egészen a luxus kivitelű magánházakig. Aki hosszabb időre, nagy társasággal, vagy családdal érkezik, mindenképpen hasznosabb megoldás, ha apartmant foglal. Aki ugyanakkor csak pár napra, vagy egy hosszú hétvégére érkezik, még a főszezonban is találhat magának kedvező árfekvésű szállodát, aholy az árban a reggeli is szerepel. További részletek...


Rövidfilm Krk szigetéről

Makarska, a távoli kedvenc

Splittől alig egy karnyújtásnyira, ahol a Biokovo karszthegység tövében olyan látványt nyújt a vidék, amelyet csak a legszebb képeslapokon láthat a nyaraló, ott húzódik az alig 15 ezres Makarska.

A karszthegység és a tenger találkozása, a város békés jelenje és gazdag múltja, a kulturális-történelmi és nem utolsó sorban a turisztikai-rekreációs élmények azok, amelyek évről évre több turisták csalogatnak a térségbe. Nemcsak a helyiek állítják, hogy Makarska ezekkel az adottságokkal mindig is páratlan volt a dalmát vidéken.

Olcsó szálláshelyei még a kispénzű egyetemistákat, és a munkamániás geográfusokat is vonzzák, akik nyaranta a Biokovon szirtjein végeznek karsztmorfológiai vizsgálatokat. Az alpinisták is szívesen jönnek Makarskara, mert a Biokovot Dalmácia legvadregényesebb mészkőhegységének tartják. Azt mondják, hogy a könnyebb szakaszokon az egyszerű természetbarátok is próbára tehetik magukat, az elszánt kezdők pedig megismerkedhetnek és megbarátkozhatnak a hegymászás szépségeivel. Makarskáról részletesen itt olvashat!


Makarska útikalauz
Trogir, a kőbe vésett mese
Trogir sokak véleménye szerint Közép-Dalmácia legszebb városa. Az óváros egy kis szigeten fekszik, amelyet egy rövidebb híd köt össze a szárazfölddel, egy hosszabb pedig Eiovo-szigettel.

A régi városrész egy igazi múzeum, amelyet egy-két óra alatt be lehet járni. 150 román kori lakóház és tucatnyi régi templom maradt meg épségben. Ha valaki a részletek szépségére is kíváncsi, ennél sokkal több időt szánjon a sétára!

Nyugodtan állíthatjuk, hogy szinte minden utcáját érdemes bejárni, és a középkorban érezhetnénk magunkat, ha a városkát nem lepnék el a turisták. Szerencsére döntő többségük a főtéren, valamint a rakparton tartózkodik, így maradnak csendes részek a tömeget kevésbé kedvelőknek is. Tapasztalt turisták szerint érdemes este is ellátogatni az óvárosba, mert állítólag összehasonlíthatatlan az esti és a nappali hangulat. Egyébként a belváros 1997 óta a világörökség részeként nyilvántartott terület. Tovább...


Trogir városa

Dubrovnik, Dalmácia ékszerdoboza

Dubrovnikba már az odaút is egy élmény. Állítólag madártávlatból a Maldív-szigetekkel vetekszik a szépsége, lent a földön pedig a magyar turisták számára a szokatlan, jó minőségű autópálya szerez kellemes pillanatokat. Igaz, csak Splitig. A városba már légi úton is eljuthatunk Budapestről az egyik fapados társaság jóvoltából. A vízi utak forgalma is megnövekedtet a horvát partoknál, amit első sorban a hobbyhajózás növekvő népszerűsége okoz. Dubrovnikba az északabbra fekvő adriai városokból - akár egészen Rijekától indulva - hajóval is eljuthatunk, amelyekre akár Budapesten is megválthatjuk a különböző kategóriájú jegyeket.

Rövidfilm Dubrovnikról

Az egykori Raguza, ma Dubrovnik tulajdonképpen a kereskedelemből gazdagodott meg és kisebb-nagyobb szünetekkel ugyan, de mindig megtartotta függetlenségét. Ez elsősorban a haladó gondolkodású tehetős városvezetésnek, és az ügyes diplomáciának volt köszönhető. Igaz, volt a Bizánci Birodalom a Magyar Királyság, a Habsburg Birodalom és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része is, de nem mellékesen a XV-XVI. században - amikor virágkorát élte - gazdagsága a Velencei királysággal és az Oszmán Birodalommal is vetekedett. További információk Dubrovnikról itt.