Vágólapra másolva!
A fővárosi szállodák csaknem teltházzal működtek szilveszterkor, a vidéki hotelek is az egy évvel korábbi szintet meghaladó forgalmat produkáltak, ám ez elmaradt a budapestiekétől.
Vágólapra másolva!

Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) alelnöke elmondta: szilveszter éjjel, illetve az év utolsó három éjszakáján magasabb volt mind a fővárosi, mind pedig a vidéki szállodák forgalma, mint 2005 azonos időszakában. A budapesti házak 90-100 százalékos foglaltságot értek el, a vidéki gyógy- és wellness szállodák közel teltházzal működtek, a vidéki városi hotelek ennél kisebb forgalmat értek el.

Az alelnök megjegyezte, bár még nem állnak rendelkezésre pontos adatok, az őszi utcai zavargások miatt jelentősen visszaesett a főváros külföldi vendégforgalma októberben, novemberben és december első felében. Ez - becslések szerint - éves szinten 1-2 százalékpontos csökkenést okozhat.

Király Zoltán, az Accor-Pannónia Hotels Zrt. marketing igazgatója elmondta: mind a foglaltságot, mind pedig az átlagárat nézve is kedvezőbben alakult 2006 szilvesztere, mint 2005-é. Az elsősorban a fővárosban szállodákat üzemelő vállalat december 31-én 100 százalékos, december 30-án 90 százalék feletti foglaltságot ért el. A foglaltság 3, az átlagár 4 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

Hülvely István, a Hunguest Hotels vezérigazgatója arról számolt be, hogy bár a társaság bruttó bevétele meghaladta a 2005. év végit, a nettó alacsonyabb volt annál. Hozzátette: az is megfigyelhető volt, hogy az év végén a korábbi évekhez képest később foglalták le a szobákat, amit a vezérigazgató a lakosság körében kialakult anyagi bizonytalanság fokozódásával magyarázott. A foglaltságot tekintve a Hunguest Hotels szállodái a 2005. év végihez hasonló szintet produkált 2006 azonos időszakában.

Parti János, a Danubius Hotels marketing és értékesítési igazgatója elmondta: december 31-én a fővárosi szállodáik 96 százalékos kihasználtsággal működtek, ami megegyezik a 2005-ös szinttel. Az év utolsó négy éjszakáját tekintve a fővárosi szállodák foglaltsága 82-83 százalék volt. Ez csekély mértékű csökkenés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.