Nyereséget tervez a SmartWings

Vágólapra másolva!
Bár erős konkurencia mellett lépett a magyar piacra a SmartWings cseh magán-légitársaság, a tervek szerint nyereséggel üzemel majd - mondta Jiri Svoboda a légitársaság prágai igazgatója egy budapesti sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A SmartWings cseh diszkont légitársaság az október végén kezdődött téli menetrend hatályba lépése óta közlekedtet járatokat Budapestről is. A SmatrWings a TravelService, charter-légitársaság leányvállalataként 2004 május elsején kezdte meg tevékenységét. Prága mellett Budapest a társaság második bázisa, a jövő nyártól Ferihegytől elérhető lesz Prága, Barcelona, Párizs, Madrid és Róma is.

A légitársaság Ferihegyről a 2B terminálról közlekedteti járatait. Jiri Svoboda hangsúlyozta, hogy a Smartwings nem tekinthető klasszikus diszkont légitársaságnak, mivel a versenytársaknál több szolgáltatást nyújtanak az utasoknak, és a légitársaság az interneten kívül hagyományos értékesítéssel is ad el jegyeket járataira.

A magyar piacon három géppel üzemelnek, a társaság összesen 10 gépet üzemeltet. A nyári menetrendben a járatok 79 százalékos telítettségét szeretnék elérni. A gépek egy részét a TravelService charterutasai töltik meg, a fennmaradó helyeket értékesíti a SmartWings.