Negatív jegyárakkal csábítanak a fapadosok

Vágólapra másolva!
A rutinos utazók ma már jól tudják, hogy a fapados légitársaságok látványos hirdetéseiben szereplő ingyenjegyek valójában nem ingyenesek, hiszen az adók és illetékek összege - amit ténylegesen ki kell fizetnünk - több tízezer forintra rúghat. A fapados cégek mégis e stratégiával vesznek részt a nagy árversenyben - írja hétfői számában a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A fapados légitársaságok a kevésbé frekventált késő őszi, téli szezonban kedvezmények és akciók tömkelegével próbálják meg utazásra bírni a nagyközönséget, s az olcsó jegyárakkal nem utolsó sorban lekötött kapacitásaikat értékesíteni.

Néhány évvel ezelőtt szenzációnak számított, hogy nullaforintos jegyeket hirdettek a Magyarországon működő kisebb és nagyobb diszkont légitársaságok, de néhány héttel ezelőtt megjelentek a hirdetésekben a negatív árú ajánlatok is. Az egyik cég mínusz 10 forintos áron kínálta jegyeit, de ha az apró betűs magyarázatot is pontosan elolvassuk, kiderül, hogy ez tulajdonképpen az adók és illetékek összegéből levont kedvezményt jelenti.

Az illetékek még ezeknél az "olcsó" jegyeknél is több tízezer forintosak lehetnek, így az ingyenes repülőjegy természetesen csak illúzió. Persze még ezzel együtt is viszonylag jó áron repülhetünk, ha időben foglalunk és nem kiemelt időpontokban - például karácsonykor, vagy szilveszterkor - szeretnénk utazni. Szerencsés helyzetben 15-20 ezer forintból megúszható egy-egy oda-vissza útra szóló jegy, de jó, ha tudjuk, hogy ezen ár fölött már a légitársaság nyereségét gyarapítjuk, vagy veszteségét csökkentjük.

A nem egy esetben a fogyasztók megtévesztésére szolgáló hirdetések miatt a Gazdasági Versenyhivatal október végén 50 millió forintos bírságot szabott ki az eddig veszteséges Sky Europe légitársaságra, mivel tavaly és az idei évben is "a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított". A GVH természetesen gyakorlatilag az összes diszkont légicéget megbírságolhatta volna, hiszen a hirdetési gyakorlatok nem sokban különböznek.

Ha valaki a reklámokban szereplő jegyárak helyett arra kíváncsi, hogy egy légitársaság átlagosan mekkora összeget számít fel egy utasnak, már pontosabb képet kaphat a valós jegyárakról. Ezekből az adatokból kiderül, hogy a Ryanair 49, az easyJet 62, a Sky Europe pedig 68 eurót kér egy-egy jegyért átlagosan. Míg azonban az első két cégnek - már csak méretük miatt is - ez elég a nyereségesség eléréséhez, a Sky Europe, 2,6 milliós utasforgalmával még veszteséges - írja a Népszabadság.