Egyre kevesebbet utazunk külföldre

Vágólapra másolva!
A külföldre látogató magyarok 12 százalékkal kevesebbet, a Magyarországra látogató külföldiek viszont 5 százalékkal többet költöttek az elmúlt 9 hónapban, mint 2005 azonos időszakában. Az adatokból kiderül, hogy egyre kevesebben utaznak külföldre és egyre több az egynapos utazás - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a távirati irodával.
Vágólapra másolva!

A KSH jelentése szerint a magyar utazók 422 milliárd forintot költöttek el külföldön az első háromnegyed évben. Eközben a külföldiek magyarországi kiadásai 726 milliárd forintot tettek ki.

Az idei év első kilenc hónapjában a magyar állampolgárok 12,8 millió alkalommal utaztak külföldre, a külföldi látogatók száma 29,7 millió volt. A külföldre látogató magyar turisták száma 963 ezerrel, a Magyarországra érkező külföldieké 1,72 millióval csökkent.

A magyar turisták esetében a visszaesés mellett az elmúlt években már tapasztalt arányeltolódás figyelhető meg az egynapos utazások javára a vizsgált időszakban is. A vizsgált időszakban 7,8 millió egynapos utazást regisztrált a KSH, az egy évvel korábbihoz képest 5 százalékkal kevesebbet. Eközben 11 százalékkal 4,9 millióra csökkent a többnapos látogatások száma.

Az egynapos utazások többsége vásárlási célú volt, míg a többnapos utazásoknál többnyire turisztikai céllal utaztak a magyarok külföldre. Jelentős volt a munkavégzés célú kiutazások aránya is az elmúlt háromnegyed évben.

A lakosság összesen 45 millió napot töltött el külföldön, a többnapos utazásoknál a lakosság külföldi átlagos tartózkodási ideje 7,5 nap volt.

A külföldiek esetében az egynapos utazások száma 22,3 millió, a többnaposak 7,3 milliót tettek ki. Az előző év azonos időszakához képest 12 százalékkal nőtt az egynapos látogatók száma. Az 1-3 napra látogatók száma ugyanakkor 1 százalékkal, a négy vagy annál több napra látogatóké pedig 15 százalékkal csökkent.

Az egynapos látogatásokból származott a bevételek 25 százaléka. Az egynapos látogatások esetében a vásárlási céllal érkezők költöttek a legtöbbet, amelynek aránya 42 százalék. A szabadidős céllal érkezők kiadásai 22 százalékos, az átutazóké 21 százalékos részarányt képviseltek. A több napra látogatók kiadásaik 68 százaléka a szabadidős utakhoz, 20 százaléka pedig az üzleti utakhoz kötődött. A külföldiek kiadásaiban a legnagyobb tétel a szálláshely- és vendéglátó-szolgáltatás volt.

A külföldiek 77 millió napot töltöttek el Magyarországon az első háromnegyed évben, s legszívesebben Budapestet, a Balatont és a Nyugat-Dunántúlt választják utazásuk célpontjaként.