Csak Budapestet ismerik a fapados turisták

Vágólapra másolva!
A Magyarországra diszkont légitársaságokkal érkező külföldiek az ország nevének hallatán szinte kizárólag Budapestre gondolnak - derült ki a Budapesti Turisztikai Hivatal megbízásából a elkészített felmérésből.
Vágólapra másolva!

A felmérés szerint az utazás legfontosabb motivációja a barátok, rokonok ajánlása mellett a repülőjegy alacsony ára, illetve a feltételezett magyarországi, budapesti alacsony árszínvonal. Bár az árak szerepe minden küldőterület esetében meghatározó fontosságú, a járat indulási időpontja vagy a repülőtér megközelíthetősége is egyre nagyobb szerepet játszik. Szavai szerint a látogatásról szóló döntés időpontja egyre közelebb került magához az utazáshoz.

A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. megbízásából a Xellum Kft. által készített felmérést 2005 augusztusa és 2006 júliusa között végezték a Ferihegyre diszkont légitársaságokkal érkezők körében, összesen 4800 főt megkérdezve.

A felmérésből kiderült az is, hogy a Budapestre érkezők közül minden harmadik utas azért választotta a magyar fővárost, mert kedvezőek az árak. Puczkó László, a Kft. Ügyvezetője szerint erre hosszú távon nem lehet alapozni, ugyanis ha majd más város lesz olcsóbb, azt fogják választani az utasok.

A diszkontutasok a tervezett látogatáshoz információt ismerősöktől, barátoktól, rokonoktól kértek, illetve további részleteket az interneten kerestek. Az adatok ugyanakkor azt is jelzik, hogy egyre kevesebbet és egyre kevesebb forrásból tájékozódtak utazásuk előtt a Budapestre látogatók - mondta Puczkó László.

A budapesti tartózkodás során kevésbé játszanak szerepet a város egyedi vonzerőinek számító látnivalók, a legtöbben és leggyakrabban csak sétálgatnak. Az igénybe vett szálláshelyek közötti arányok a szállodák, azon belül is a maximum 3 csillagos kategóriák felé tolódtak el. A jellemző tartózkodási idő 2-3 nap, amelynek során a vendégek átlagosan 300 eurót költöttek. A látogatók többsége 31-40 éves és a 41-50 éves korosztályba tartozik.

A felmérés szerint a tartózkodás alapján Budapestet izgalmas és barátságos, ugyanakkor ismeretlen, kissé ódivatú városnak tartják a fapados járatokkal érkező külföldi vendégek.

Puczkó László elmondta: a diszkont légitársaságok igen kevés, vagy semmiféle, a célországra speciálisan vonatkozó üzenetet nem közvetítenek a budapesti járatok támogatására. Kommunikációjukban a kedvező árak mellett inkább a járathálózatra, a jártatok sűrűségére vagy a kedvező indulási időpontra koncentrálnak.

Az ügyvezető igazgató szavai szerint a kommunikáció hatékonysága azzal is javítható lenne, ha a légitársasági üzenetek és az itthonról indított Budapest- és Magyarország-specifikus üzenetek és kampányok harmonizálnának.