Átvenné a vezetést a Sky Europe

Vágólapra másolva!
A SkyEurope diszkont légitársaság 2007-ben a piacvezető pozíció elérését tűzte ki célul, jelenleg a magyar piacon 26 százalékos részesedéssel bír, ezzel a második helyen áll - derül ki a légitársaság sajtótájékoztatójának írásos anyagából.
Vágólapra másolva!

A Ferihegyi Repülőtéren októberben csökkent ugyan a diszkont légitársaságok utasainak száma az egy évvel korábbihoz képest, a SkyEurope azonban az elmúlt 12 hónapban 22 százalékos utasszám növekedést mondhatott magáénak a Budapestről közlekedő járatain és 48 százalékosat a nemzetközi hálózatában. Októberben a légitársaság átlagos helykihasználtsága 76 százalék volt, 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Christian Mandl a légitársaság egyik alapítója és vezérigazgatója szakértői véleményekre hivatkozva úgy vélte, hogy a társaság EBITDA mutatója 2007-re, az EBIT 2008-ra lehet pozitív. A hagyományos társaságoknál a SkyEurope vesztesége ellenére jobb helyzetben van, mivel nincs hitelállománya és tőkeellátottsága megfelelő - fűzte hozzá.

A Budapest Airporttal való kapcsolatukat firtató kérdésre Christian Mandl elmondta: az együttműködés jó, de a díjak magasak. A 2001-ben alakult társaság indulás óta több mint 5,5 millió utast szállított, az elmúlt 12 hónapban ebből 2,6 milliót. Jövőre a társaság 30 százalékos növekedéssel számol.

A SkyEurope jelenleg 16 Boeing-ből álló flottája 32 új Boeing 737-700-sal bővül. Az új gépek jelentős költségmegtakarítást eredményezhetnek. A modern gépek üzemanyag-fogyasztása 12 százalékkal, karbantartási költségei 25 százalékkal maradnak el a régebbi típustól, miközben több az ülőhely a gépeken.

A légitársaság jövőre 7 új járatot indít Budapestről, ezzel 20-ra emelkedik a Ferihegyről elérhető célállomások száma. Az új városok Bukarest, Belgrád, Palermo, Rimini, Isztambul, Malaga és Thesszaloniki lesznek.